Somhegyi Krisztián: Ijesztő volt, hogy az Exatlon miatt kamerák vesznek, és egy ország néz

Exatlon
Vágólapra másolva!
Láthatóan nyitottabb, mint korábban volt és sokszor átsegítette már a feszült helyzeteken a csapatot a humora, illetve az adott helyzethez való hozzáállása. Franciska szerint ezt folytatnia kell tovább, mert a csapaton is látható a változás és egyértelműen szükség van egy ilyen vezéregyéniségre.
Vágólapra másolva!

Egyre nyitottabb vagy a csapatban, egyre jobb a teljesítményed - hogyan éled meg ezt a fejlődést?

Valóban, én is úgy érzem, hogy kezdek egyre inkább megnyílni a csapat felé, illetve a versenyen is kevésbé görcsölök. Tényleg próbáljuk játékként felfogni az Exatlont és élvezni a futamokat, nem lehet folyamatosan full kókuszban lenne. A versenyek között muszáj kiengedni a fáradt gőzt. Jobban kijön a valódi énem, és a kicsit szórakozottabb oldalamat is megmutatom. El tud lazítani, és így nem csak a versenyen agyalok állandóan, persze, amikor a pályára indulunk, akkor ugyanúgy felszívom magam és fókuszálok. Mindent a helyén kell tudni kezelni.

TV2

A pozitív hozzáállásod és a humorod a csapatnak is sok helyzetben segít – honnan merítesz ehhez energiát?

Örülök, ha a csapat is vidámabb, ha én is pozitív vagyok. Ez téthelyzetekben különösen fontos. Jó, ha tudjuk oldani a feszültséget, de érezni kell, hogy mikor és mennyire van éppen helye ennek.

nem kell hozzá extra energiákat mozgósítanom. Örülök, hogy ez is kijött belőlem, lehet, hogy csak két hónap után, de jobb később, mint soha.

TV2

Lilla távozása, az újak érkezése hogyan hatottak rád?

Lillával nagyon jó barátok lettünk és fájó volt őt elengedni, hiányzik a csapatból, sajnálom, hogy már nincs itt köztünk. Az újak nagyon jók, már első nap is megmutatkozott, hogy van itt helyük. Rögtön becsatlakoztak ebbe a pozitív hullámba, és a pontokat is folyamatosan hozzák.

Franci szerint is nagyon jó hatással vagy a csapatra, vezéregyéniség vagy – gondoltad, hogy ennyit fejlődsz majd a versenyben?

Amikor elkezdődött az Exatlon, és még pontot sem sikerült hoznom, akkor ezt nem gondoltam volna. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült kihoznom azt, ami bennem van, és még ettől is többet szeretnék, hiszen mindig ez visz előre. Örülök, hogy a csapat ad a véleményemre, és egy olyan erős játékos, mint Franci is igényli a tanácsaimat. Szeretnék továbbra is hozzájárulni a csapat sikeréhez, és támogatni őket, amiben tudom.

Kezdetben visszahúzódóbb voltál, de egyre jobban nyitsz – ez a magánéletben is így van? Vagy az Exatlon formált ebben?

Mindig is félénkebb fiú voltam, lassabban oldódtam. Egyszerűen ilyen a természetem, de ahogy idősödtem, ez egyre jobb lett, és mára már sokkal nyitottabb vagyok. Nyilván az ember minél többet ismerkedik, minél több ember között mozog, annál jobban oldódik, egyre jobban kommunikál.

és ijesztő volt nekem, hiszen itt kamerák vesznek és egy ország néz. Emiatt kicsit megszeppentem, kellett egy kis idő ahhoz, hogy ezen túllendüljek és megnyíljak, de remélem, hogy ez pozitív a többiek számára is.

Szavazzon!

Kinek drukkol a harmadik Exatlonban?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!