A modellnek több tetoválása is van, a csuklóján található kört már többször átszíneztette, mert halványodni kezdett. Nemrég árulta el a rajongóinak, hogy mit jelent számára ez a kör, és miért ezt választotta öt évvel ezelőtt. "Mindig nagy az érdeklődés ezzel kapcsolatban, így gondoltam, érdemes lehet róla egy picit bővebben írni. A világmindenséget, a határtalan teret és a korlátlan időt is jelenti. Ez Isten alapmintája. Ez az abszolút semmi, ami mégis képes mindent a világra hozni, mindent visszavenni és elnyelni. Nagyon sok mindennel kapcsolatban összefüggésbe lehet hozni, és számomra nagyon sokat ad, rengeteg erőt tudok belőle meríteni! Tudnék még róla írni, de számtalan olvasmányt lehet találni róla az interneten" - árulta el a napokban.
"Én 2015 év végén tetováltattam magamra, amikor tudtam, hogy egy nagyon nehéz időszak előtt állok.
Ez a pici kör rengeteg erőt adott nekem, amit a mai napig nem bántam meg, és szerintem nem is fogok.
Sőt, mi több, már többször átüttettem, hogy intenzívebb legyen a színe is" - írta a képe mellett.
Az énekesnőnek több tetoválása is van. A lábfejére a patience, azaz a türelem szó került, ami arra figyelmezteti, hogy legyen türelmesebb önmagával és másokkal is. A csuklójára, egy smiley-t varratott, ami arra sarkallja, hogy többet mosolyogjon. A mellei oldalára íratta azt, hogy love yourself, azaz szeresd önmagad. "Az intimebb helyen látható love yourself egy rejtett helyen lévő mantra, hogy szeressem és fogadjam el magamat. Hosszú éveken át küzdöttem ezzel, de mára sokkal pozitívabban szemlélem a dolgokat" - árulta el.
Egy többéves, rosszul sikerült időszak lezárása és egy új korszak kezdete – ezt jelképezi Singh Viki számára egy másik tetoválás, ami az alkarján látható.
A felfelé mutató nyíl egy új életszakaszt jelöl, a lótuszvirág a teljességet jelképezi,
a szív egyértelmű, a 11:11-nek pedig fontos számmisztikai jelentése van számomra. Egy hároméves periódus lezárása ez a tetoválás számomra, amikor amellett, hogy nem érkezett szerelem az életembe, a karrierem sem épült úgy, ahogy szerettem volna" - mesélte.
A szemfüles rajongók egy videóban kiszúrhatták, hogy a modellnek egy négyes szám van a füle mögé tetoválva. Sokan találgattak, hogy vajon mit jelenthet, a megoldás valójában nagyon egyszerű. "Láthatjátok, hogy van egy apró tetkó a fülem mögött. Ez egy négyes szám, ami a családomra utal, merthogy négyen vagyunk" - árulta el évekkel ezelőtt.
Az énekesnek egyre több tetoválása van, de a családját jelképező koronák jó ideje a kedvencei közt vannak. Még 2011-ben mesélte el, hogy mit jelent számára ez a tetoválás.
"Engem, a testvéreimet, Bent és Lindát, valamit a szüleimet jelképezik ezek a tetoválások. A hármas korona egyfajta családi jelképünk, amit elsőként a testvérem varratott magára. A koronák tetején egy kétszavas héber szöveg olvasható, amelyek jelentése apa és anya. Ezzel a motívummal lesz teljes a Király család" – árulta el.
Egyik karján néhány háromszög is látható, ezekről így mesélt: "Múlt, jelen és jövő... És a remény, hogy megtaláljuk az egészséges egyensúlyt köztük."
Lapozzon, és nézze meg a többieket is!