Nagy Feró: Patakokban folytak a könnyeim

a dal 2020 zsűri Nagy Feró
Vágólapra másolva!
Mint megírtuk, tegnap megszületett Nagy Feró unokája. A Beatrice frontembere elérzékenyülve mesélt a kicsiről.
Vágólapra másolva!

"Nagyon vártuk őt, a Nimród Zalán nevet kapta. Viberen hívtak Hunorék kedden délelőtt, így az internet segítségével már láthattam is a gyönyörű csöppséget.

Elmondhatatlanul boldog vagyok, alig várom, hogy hazaérkezzenek, mert sajnos a koronavírus-járvány miatt nem látogathatom meg őket a kórházban. Csak a fiamat engedték be, pedig az első gyermeküknél még bent is aludhatott a kis családjával. Most mindent felülírt a járvány, az új szabály szerint a szülés utáni szokásos 2-3 napra sem maradhatnak bent az anyukák újszülött babájukkal" - mesélte a Borsnak.

Forrás: mediaklikk.hu/adal2020

"Az első unokámat már tizenöt perccel a születése után a kezemben tarthattam. Erre most egy picit még várnom kell. De nem baj, mert amint haza érnek, biztosan belebújok a pici pocakjába" - tette hozzá.

"Védett vagyok, hiszen egyrészt már voltam koronavírusos, másrészt egy hete megkaptam az első oltásomat is, pár nap múlva a másodikon is túl esek. Természetesen ettől függetlenül betartunk majd minden szabályt, maszkot fogunk viselni, csak láthassuk a babát" - tette hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!