Mint megírtuk, Vajna Tímea nemrég szakított a szerelmével, Zoltánnal: a férfi egyedül költözött a frissen vásárolt budai lakásba, Tímea pedig üzleti ügyei és az állampolgárság miatt az Egyesült Államokban maradt.
A Bors mostanra utolérte Tímea nagyanyját is, aki szerint az unokája már közel járt a házassághoz: "Tavaly nyáron Nyíregyházán össze akartak házasodni, csak úgy a semmiből, hirtelen. Az unokám még be sem volt mutatva a fiú családjának. Hát miféle viselkedés ez, kérem szépen?! Akkor is megmondtam a magamét, aztán, hogy emiatt vagy más miatt, nem tudom, de végül inkább nyaralni mentek" – mondta az asszony.
Marika néni korábban sem rejtette véka alá a véleményét: "Andy kisujjához sem érnek fel a Timi körül legyeskedők. Sok férfi a vagyonára pályáz, csak az unokám jóhiszemű, bőkezű, és nem veszi ezt észre" – vélte, miközben azt is elismerte, hogy a szókimondása miatt nemigen beszélnek Tímeával, mostanában csak e-maileznek néha.