Anyagi gondokon, betegségeken túl: 41 éve házasok Korda Györgyék
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/2oSPz4OA7MyXeZ_4F4Gq1t2qGn8l-dTY27Dvy5hNBk8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc3NTE4MjcxNWNjNTRiMjViNDQwZTdkOTkzZTBiNThm.webp)
Korda György és Balázs Klári már 41 éve házasok, ez alatt sok jót és rosszat is megéltek, amiről utóbbi mesélt a Borsnak. Kiderült, hogy a kapcsolatukat leginkább az anyagi gondok és a betegségek tették próbára, de mindenen túltették magukat, Klári szerint "a síron túl is szeretni fogják egymást".
"Ha nehéz időszakra kell visszaemlékezni, akkor azt mondanám, hogy a kapcsolatunkat sosem gyengítették meg például az anyagi természetű gondok. Pedig volt benne részünk többször is. Amikor a villát építettük, beköltöztünk az egyik kis szobába, a többi szobát pedig kiadtuk, hogy tudjuk fizetni a hiteleket. Azt hittük, viszonylag gyorsan letudjuk majd ezt az időszakot, de végül öt teljes évre beszorultunk oda. Bár volt emiatt vita, odáig sosem jutottunk el, hogy felmerüljön a különköltözés gondolata" – magyarázta.
Mint kiderült, Korda többször is súlyos beteg volt, erről a felesége így beszélt: "Gyuri háromszor egymás után volt súlyos beteg. Annál rosszabbat nem tudok elképzelni, mint amit akkor éreztünk. Láttam, hogy nagyon harcol, és én is harcoltam vele együtt, mégsem beszéltünk egyetlen szót sem róla... Még mindig beleborzongok, ha eszembe jut az a beszédes csend. De ezt is túléltük a szerelmünknek köszönhetően. Hálát adok a jóistennek, hogy az életünk úgy sikerült, ahogy most vagyunk. Meg is dolgoztunk érte, de nyilván nagyon sok szerencse is kellett hozzá."