Az elődöntőkkel folytatódik A Dal 2022

A Dal 2022
Vágólapra másolva!
Véget értek A Dal 2022 válogatói, megvan a 20 elődöntős produkció. A következő két adásban akusztikus verzióban hangoznak el újra a dalok. A tét a legjobb nyolc közé jutás és „Az Év Dala 2022" cím. Közben elkezdődött az online Akusztik Dalverseny.
Vágólapra másolva!

A negyedik válogató végére kialakult az elődöntős mezőny, amelyhez a szakmai zsűri döntése alapján a Napfonat Mint a zápor, a MattSet Most vagy soha, Palágyi Ildikó Pillangó, a Swing á la Django feat. Koszika Utazás című dala csatlakozott. A nézők Ekanem előadásában elhangzott Hideg szél mellett tették le a voksukat. A showműsorba bejutott 40 produkciónak már csak a fele van versenyben „Az Év Dala 2022" címért. A következő két adásban a dalok áthangszerelt, akusztikus verzióját hallhatja élőben a közönség.

Forrás: MTVA_Kaszner Nikolett

Az első elődöntőben az alábbi 10 dal tér vissza, de csak 4 juthat a fináléba.

  • Ekanem Hideg szél
  • Hegedűs Bori és Tempfli Erik Anya
  • Nyári Aliz Félóra nyár
  • Oláh Ibolya Nem adom el
  • Palágyi Ildikó Pillangó
  • Pankastic! Hosszú volt a nyár
  • Sándor Szofi 21 gramm
  • Subtones Nem segít más
  • Third Planet Táncol a világ
  • Ya Ou Zsákutca

Az izgalmak fokozódnak, kezdetét vette az online Akusztik Dalverseny. Bár az élő show-ban már csak 20 produkciót hallhat újra a közönség, de az online versenyben A Dal 2022-be bejutott mind a 40 produkció részt vesz és esélyt kap a fődíjra.

A feldolgozásokat a mediaklikk.hu/adal2022/akusztik oldalon lehet meghallgatni. Szavazni szintén ezen az online felületen lehet március 9. éjfélig. Egy IP címről 24 órán belül egy szavazat küldhető. A nyertesről kizárólag a közönség dönt. Az áthangszerelt versenydalok a Petőfi TV Akusztik című műsorában is bemutatkoznak: február 21-én és 28-án, valamint március 7-én 21:15-től. Az Akusztik színpadán hétfő esténként kiderül, mit tudnak az előadók elektronikus hangszerek nélkül.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!