Megdöbbentő vallomást tett Kapócs Zsóka

Virágkötők támadják a váradós Kapócs Zsókát, Kapócs Zsóka
Virágkötők támadják a váradós Kapócs Zsókát
Vágólapra másolva!
Kapócs Zsóka egykori szépségkirálynő régen a figyelem középpontjában élte az életét, ami elmondása szerint egy idő után nagyon nyomasztóvá vált számára, ezért 15 évvel ezelőtt tudatosan döntött úgy, hogy visszavonul a közszerepléstől.
Vágólapra másolva!

Kapócs Zsóka több, mint húsz évvel ezelőtt vált ismertté, eleinte élvezte a kiemelt figyelmet és az ismertséggel járó lehetőségeket, még férfimagazinok kedvéért is levetkőzött, ahol elég sokat megmutatott magából. Majd egy idő után, amikor folyton szembekerült önmagával a címlapokon, rosszul érintette, és úgy döntött, hogy más irányba tereli az életét.

„Én nem vagyok egyáltalán képernyőfüggő, és csak akkor megyek el szerepelni bárhova is, ha mondanivalóm van az életemről, és hangsúlyozom, nem a magánéletemről" – idézi a Blikk Kapócs szavait, aki ma már lakberendezéssel foglalkozik és saját vállalkozását építi.

Kapócs Zsóka Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

"Nekem meggyőződésem az, hogy nem muszáj az embernek lépten-nyomon szerepelni. Én, amikor kétszer egymás után szerepeltem egy újság címlapján,

Nem szeretném, hogy az embereknek ezt kelljen nézni, ha kell, ha nem. És millió egy embert fel tudnék sorolni, akibe ha akarok, ha nem, állandóan belefutok a médiából" – tette hozzá az egykori szépségkirálynő.

Ezért is lepte meg nagyon a követőit, amikor a hétvégén úgy döntött, hogy megmutatja kisfia édesapját (Simek Péter egykori válogatott labdarúgót), és egy kettőjükről készült képet tett közzé a közösségi oldalán.

és sokan gratuláltak is nekem utána a páromhoz, pedig mi már öt éve együtt vagyunk, csak nem posztoltunk soha közös fotót. Most épp a Szigeten voltunk és hirtelen jött a sugallat, hogy ki kéne valamit tenni erről – magyarázta Kapócs Zsóka, aki azt is hozzátette, hogy valószínűleg ebből nem csinál rendszert, mert nem hiányzik neki a felhajtás.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!