Kiderült, miért halt meg Vajna Tímea barátja 41 évesen
![Darius Campbell Danesh a Pop Idolban](https://cdn.origo.hu/2023/12/hS9a_WiAiUu_9hvalnwRmIjP0sNWF4ROIccvn8iphzQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwYWJkODNhNzVhYjQ2MDhhNGY3NmFjMTMwODc3MTA0.webp)
A dél-minnesotai regionális orvosszakértői hivatal megállapította, hogy Darius Campbell Danesh halálát klóretán belégzése okozta: a boncolásnál annak mérgező hatására, illetve fulladásra utaló nyomokat találtak. (Az énekesre augusztusban találtak rá holtan minnesotai lakásában, a körülményekről itt írtunk hosszabban.)
A klóretánt vagy etil-kloridot cseppfolyósított formában helyi érzéstelenítőként alkalmazzák, Campbell Danesh a család szerint egy korábbi sérülés miatt használta fájdalomcsillapítóként. Az énekes 2010-ben szenvedett autóbalesetet, azóta pedig folyamatosan fájt a nyaka – a műtétet azonban visszautasította, mivel féltette a hangszálait.
Campbell Danesh harmadik lett az American Idol brit megfelelőjében, a Pop Idolban, Colourblind című száma pedig az első helyig jutott a brit slágerlistán. A West Enden is több produkcióban játszott – a Chicagóban például America Ferrera oldalán tűnt fel –, de pár filmben és sorozatban szintén számítottak rá, többek között a Hotel Babylonban és a Hollyoaksban láthattuk. Az énekest többek között Vajna Tímea is gyászolta.