Hatórás kívánságműsorral készül szilveszterre a Zenebutik
![Jolly](https://cdn.origo.hu/2023/12/UEfLwXn1UhcynnynZhc0oD5QzThaicLQ_gBZwmzwCZ8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEwZjkyNmIxYTM4NzQzM2ZhOWI1NDNlMThlM2YwZTg0.webp)
Hatórás élő kívánságműsorral jelentkezik idén szilveszterkor a Zenebutik csatorna. A műsorvezetők már délelőtt 10 órától telefonon fogadják a nézők újévi jókívánságait és a köszöntőket.
A rekordhosszúságú élő kívánságműsor házigazdái az első három órában Jolly és kedvese, Szuperák Barbara lesznek, míg délután Sári Évi és „Dred" Bíró Zsolti várja a nézőket.
Mint minden szilveszterkor, idén is a Zenebutik csatorna sztárjai lesznek az élő műsor vendégei 10 és 16 óra között.
Az idei szilveszteri műsorfolyam több szempontból is különleges lesz, hiszen 25 éve került adásba az első Dáridó a TV2-n. Ebből az alkalomból „Dáridó 25„ címmel 16 órától éjfélig a nagysikerű műsor legszebb pillanatait idézik fel, valamint új felvételeket is láthatnak a nézők. Többek között Csonka Pici, Zalatnay Cini, Csepregi Éva szórakoztatják majd a közönséget, de a Fekete Vonat, Márió, a harmonikás, Auguszt Bárió, Matyi és a hegedűs, és persze a házigazda Galambos Lajcsi is felel a jó hangulatért a csatornán 16 órától egészen éjfélig.
Január elsején a tragikus sorsú Zámbó Jimmyre emlékezik a Zenebutik halálának évfordulóján. 11:20- tól Péter Srámek műsorában felcsendülnek a legendás énekes dalai, majd 14:15-tól a róla szóló emlékműsort vetíti a csatorna.