Számítottam rá, hogy az ítélethirdetés után lesznek majd meglepetések, már ami a baráti, vagy inkább haveri körömet illeti, és nem is kellett csalódnom a megérzésemben - mondta a lapnak a zenész.
Fixen azokról hallom, hogy itt-ott kárörvendően beszélnek rólam, akikről ezt feltételeztem is.
Ők azok a törleszkedő emberkék, akik gyakran keresték a társaságom még a per alatt is, és kisebb, nagyobb segítséget kértek tőlem.
Tényleg nincs bennem csalódottság, hiszen tudtam, hogy ez lesz - mondta Lagzi Lajcsi, aki hozzátette, akadnak azért kellemes tapasztalatai is a honi zenészvilágból, vagyis bőven vannak olyan zenésztársak és hírességek, akik nem fordultak el tőlem - írta a lap.
Mint ahogy azt korábban írtuk, a másodfokú ítélet szerint
Galambos Lajos 3 év 6 hónap börtönbüntetést kapott, valamint négy évre eltiltották a közügyektől.
Emellett több mint 4 millió forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezték. Korábbi feleségét, Boglárkát másodfokon is felmentette a bíróság.