Még el sem indult a nagyon várt sorozata, de máris kilépett az egyik főszereplő

walking dead
Vágólapra másolva!
Két sztárral rajtolt volna, maradt egy, mert a másik nem akar Európában forgatni két hónapot. 
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, a világ leghíresebb zombisorozata, a Walking Dead várhatóan több folytatást, testvérsorozatot kap: volt szó arról, hogy Norman Reedus, azaz Daryl és Melissa McBride, azaz Carol együtt marad.

Az AMC utána azt jelentette be, hogy a Walking Dead vége után a rajongók követhetik még Lauren Cohan (Maggie) és Jeffrey Dean Morgan (Negan) kalandjait is. A történet a The Walking Dead utolsó évadja után játszódik, a sorozat címe Isle of the Dead lesz. 2023-ban jön a képernyőre, egy szerény, hatrészes évaddal. Annyiban mindenképp újat hoz majd, hogy a háttér, a helyszín Manhattan, azaz vége a hatalmas erdőben zajló végtelen bolyongásnak.

amc

Friss hír a másik spinoffal kapcsolatban, hogy Norman Reedus és Melissa McBride mégsem marad együtt, bár a karaktereik nagyon közel álltak egymáshoz, ezrt volt logikus, hogy együtt folytatják. Carol karakterének kiírása mögött nem pénzügyi vita vagy kreatív nézetkülönbség van, az ok prózaibb: most nyáron tervezik forgatni a sorozatot Európában, de a színésznő nem tud vagy nem akar több hónapot távol tölteni az otthonától. Nem tudni, mi lesz a forgatókönyvekkel, mennek a kukába vagy csak kiveszik belőle Carol jeleneteit? Mivel a két főszereplőből ő lett volna egy egyik, a döntés sok gondot okozhat az íróknak.

A tévétársaság szóvivője megerősítette az értesülést, és jelezte, hogy megértik, ha sok rajongó csalódott."De a Walking Dead univerzuma tovább nő, terjeszkedik izgalmas irányokba, és nagyon reméljük, hogy láthatjuk még Carolt a közeljövőben" - mondta. A sorozat tehát Daryl karakterére épül, nyáron felveszik, a premier 2023-ban lesz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!