Harsányi Levente még nagyon kicsi volt, amikor elváltak a szülei. Elmondása szerint lehetséges, hogy ez adott egy nagyon furcsa irányt az életének. Az 52 éves műsorvezető erről a Palikék világ by Manna Három igazság című műsorában mesélt.
"Lehet, hogy ezért nem mertem magam nagyon fix kötelékekbe tenni. Lehet, hogy azért nem vettem el a gyermekeim édesanyját" – mondta Harsányi.
Én mindig érzelem alapú kapcsolatokban voltam. Én is csaltam meg, engem is csaltak meg, ez egy összetett sztori. Aztán jött a gyermekeim édesanyja, akibe azonnal beleszerettem.
Mondom akkor most ne várjunk, itt a vonat, azonnal ugorjunk fel és elindult egy heves kapcsolat. Aztán hirtelen érkezett a mi Nándi fiunk, életem három döntése közül az egyik legjobb" – fogalmazott. Hozzátéve, a másik a kislánya, a harmadik pedig, hogy bevállalta a gyerekeket.
Harsányi Levente azt is elárulta, nagyon jóban vannak gyermekei édesanyjával. "Szingli vagyok, igen! Eddig aggasztott, mi lesz, ha a jövő hónapban nincs barátnőm vagy egy év múlva. És rájöttem, hogy az ég világon semmi!" - mondta Harsányi, akinek a gyerekek, a munka, a motorozás és a pihenés tölti ki a mindennapjait, de bevallotta, hogy nyitott lenne egy új párkapcsolatra.