Mint írtuk, az egykori valóságshow-szereplő, tévés műsorvezező anyja támadást intézett Berki Renáta, ismertebb nevén Mazsi ellen, aki azt válaszolta, hogy nem miatta halt meg a férje - viszont az anyja pontosan tudja, mi volt az ok. Erről itt olvashat.
Most újabb frontális támadást indított, nem finomkodott Júlia: "Pokollá tette a fiam életét az utolsó két évben. Követelőzni azt tudott, de nem főzött, nem takarított. A fiam arra jó volt neki, hogy évente négyszer külföldre vigye. Kérdem én, ha valakit annyira szeretek, akkor miért költözöm el tőle hetente kétszer?
Ez állandó harc kettejük között, amit az a nő generált, mindenkit tönkretenne,
mindenkit megviselne lelkileg... Aki tényleg, komolyan gyászol, az nem nyaralgat Balin, vagy utána Siófokon, ahol egyébként egy pasival volt, nem jár-kel rihegve-röhögve ide-oda, nem flörtölget egy buliban valami tévéssel, és nem megy el táncikálni a tévébe" – jelentette ki.
Azt merte nekem mondani az a némber, hogy Krisztián azért halt meg, mert én nem voltam vele a gyerekkorában.
Még hogy az ő segítségével békültem ki a fiammal... Ez hazugság, már Nati születése óta jóban voltunk, ez a nő akkor még sehol nem volt. De nem ez az egyetlen hazugság. Azt mondta ugyanis, hogy én nagyon jól tudom, hogy mi volt a fiam halálának oka. Hogy tudnám, amikor nem adja oda a boncolási jegyzőkönyvet?" - háborgott a Blikknek.
De mit válaszolt Berki Mazsi? Kiderül, lapozzon!