Tíz tévésorozat, amelyet várunk 2023-ban
![The Last of Us](https://cdn.origo.hu/2023/12/xXkEcbRxYe6MiZyr7jyqGMEWbPNWqSNgJP-E2V5FjLA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4OTc1YzU5MDU4MDQ1ZTU5ZjBiNjc3NDY5MDVhNDNj.webp)
Az AMC 2020-ban vette meg Anne Rice két regénysorozatának a jogát, így nemcsak a Vámpírkrónikák, de A Mayfair-boszorkányok élete alapján is készít szériákat. Ebből a csomagból érkezett 2022-ben az Interjú a vámpírral új változata, 2023 elején pedig a Mayfair Witches, amelyben az Alexandra Daddario által játszott idegsebész (vagyis egy meglehetősen racionális karakter) felfedezi, hogy boszorkányok leszármazottja.
A posztapokaliptikus sorozat az azonos című videojátékból készült, amely 2013 legnépszerűbb darabja volt, már az első héten eladtak belőle több mint egymillió példányt. A történet húsz évvel a civilizáció vége után játszódik, amikor egy Joel nevű túlélőt (Pedro Pascal) azzal bíznak meg, hogy szöktessen meg egy 14 éves lányt (a Trónok harcában látott Bella Ramsey) a karanténzónából. Az alkotó a Csernobil kétszeres Emmy-díjas írója, Craig Mazin.
A Hazudj, ha tudsz!-hoz vagy A mentalistához hasonló krimisorozat egy nyomozóról, aki mindig meg tudja állapítani, ha valaki hazudik neki. A projekt nem is annyira a történet, inkább a közreműködő színészek miatt lehet érdekes: a főszerepet a Russian Dollból ismert Natasha Lyonne játssza, a vendégszereplők között pedig olyanok tűnnek fel, mint Adrien Brody, Chloë Sevigny, Ron Pearlman vagy épp Joseph Gordon-Levitt.
A Buffy, a vámpírok réme egykori sztárja, Sarah Michelle Gellar is visszatér a tévézéshez, ráadásul ismét természetfeletti témájú sorozatban játszik – csak épp ezúttal nem vámpírokkal, hanem farkasemberekkel fog harcolni. A szériát a témában járatos Jeff Davis (a Teen Wolf – Farkasbőrben alkotója) készíti Edo von Belkom könyvei alapján: a vérfarkasok új generációját mutatja be, akiket egy erdőtűz után fedeznek fel a mai Kaliforniában.
Az Így jártam anyátokkal Marshalljának, vagyis Jason Segelnek az új sorozata, amelyet ráadásul alkotóként is jegyez – amire 2020-as kísérlete, a Dispatches from Elsewhere után mindenképp kíváncsiak vagyunk. A január végén érkező Shrinkingben a színész egy gyászoló terapeutát játszik, aki felrúgja a szakmai szabályokat, és elkezdi saját gondolataival traktálni a pácienseit. Az egyik kollégáját Harrison Ford alakítja, de például Bill Lawrence is feltűnik.
Lapozzon, a fele még hátravan: a következő oldalon is olvashat öt izgalmas projektről, amelyek később érkeznek!