A nepotizmus az, amikor valaki a hatalmát, befolyását, pozícióját, kapcsolatait kihasználva előnyben részesíti rokonait vagy barátait másokkal szemben. A nemzetközi sztárvilágban és a hazai celebvilágban is nagyon sokan vannak, akik elképzelhető, hogy az ismert barát, barátnő, apa vagy anya sehol nem tartanának, vagy épp az élet egészen más területén ügyködnének, de semmiképp nem lennének olyan ismertek. Olyan is akad már, aki azzal lett ismert, hogy sztárral járt, de azóta már az ő új, még ismeretlen partnerei is érdeklik a sajtót, olvasót, tévénézőt.
Olyan személyekre használjuk, akik ismert, sikeres ember mellett lettek szintén ismertek, mint szerető, élettárs, vőlegény, menyasszony, férj vagy feleség. Rengeteg hazai példát ismerünk erre: Berki Krisztián lassan építgette magát a hazai médiában, herevasalós kamu-botrányoktól sem visszariadva, majd egy valóságshow-ban felbukkant mellette egy nő, aki szintén nagyon ismert lett.
Hódi Pamela ma már 634 ezer követővel rendelkezik az Instagramon, az pedig kereskedelmileg is értékes, emellett szinte dolgoznia sem kell, csak kitenni néha egy reklámposztot. Ennek a tizede sem lenne meg, ha nem áll össze Berkivel.
Hazai pályán maradva több olyan celebet, sztár, híreséget találunk, akik párjuk mellett emelkedtek fel. Az egyik legismertebb talán Darai Andrea, aki a TV2 műsorvezetője, Kasza Tibi mellett lett népszerű, és egyben igencsak sikeres üzletasszony.
Virág Anita esete is hasonló, ő négy éve házasodott össze a Megasztár-győztes Király Viktorral, és bár mostanában válófélben vannak, jócskán megugrott az ismertsége, amiből ügyesen profitálni tud.
Olyan személyekre alkalmazzuk a kifejezést, akiknek apja, anyja, esteleg mindkét szülője ismert, így bizonyos szempontból nagy előnnyel, más szemszögből nézve - előítéletekből fakadó - kis hátránnyal is indulnak az életben. A nemzetközi sztárvilágban ilyesmi Kate Hudson, Drew Barrymore vagy Jamie Lee Curtis, de nagyon sok hazai példa is van. Ifjabb Schobert Norbit már 136 ezren követik, tévés valóságshowt (Farm VIP) is nyert, de valószínűleg egy teljesen ismeretlen fiatalúr lenne, ha nem rendelkezne celeb szülőkkel.
Hunyadi Donatella is sokat szerepel a lapokban, neki annyi a kunsztja, hogy Kiszel Tünde naptárdíva az anyja. Jimmy fia, Zámbó Krisztián sem szerepelne kétnaponta a bulvárban, ha nem lett volna híres, erősen megosztó apja.
A cikk folytatódik, lapozzon!