Kitálalt egy barát Király Viktor válságba jutott házasságáról

Király Viktor elárulta, izgul-e az MTV EMA miatt
Vágólapra másolva!
Sokáig tagadták, hogy bármi gond lenne a házasságukkal, végül azonban Király Viktor bevallotta: hullámvölgybe kerültek Anitával. A Borsnak most megszólalt a sztárpár egyik ismerőse, aki elárulta, hányadán is áll egymással a házaspár.
Vágólapra másolva!

Az énekes pár hete ismerte el, hogy válságba került a házassága, s bár korábban is felreppentek hasonló pletykák, mindvégig tagadták feleségével a szóbeszédeket. Sokáig azonban így sem tudták titkolni a problémáikat, hiszen minden eltűnt a közösségi oldalaikról, ami eddig a boldogságukat hirdette: nem szerepeltek együtt és már nem is mosolyogtak egymás mellett a fotókon.

Most azonban a házaspár egyik közeli ismerőse megtörte a csendet, a Borsnak elmondta, hányadán is áll egymással Viktor és Anita.

Király Viktor és felesége, Virág Anita Forrás: Life.hu

- Nincsenek könnyű helyzetben, de van még remény. Mindketten meg akarják menteni a házasságukat, harcolnak egymásért. Persze, aki volt már hasonló helyzetben, tudja, hogy ilyenkor még dúlnak az indulatok, csatáznak az egók, de a kisfiuk miatt igyekeznek félretenni és megbeszélni ezeket a nézeteltéréseiket - mondta a házaspár egyik közeli ismerőse, aki hozzátette: Kolent továbbra is nagy egyetértésben nevelik, annak ellenére is, hogy mindketten másként élik meg ezt a helyzetet.

A gyermekük a legfontosabb most számukra, Anita és Viktor is mindent megtesz, hogy Kolen semmit se érezzen ebből a feszültségből. Közben viszont nekik is fel kell dolgozniuk a történteket... Anita most a barátoktól és a családjától várja a támogatást, míg Viktor inkább a munkába menekül.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!