Megszólalt Bodrogi Gyula unokája a szülei válásáról

Bodrogi Enikő
Bodrogi Gyula unokája
X-Faktor
Bodrogi Enikő az X-Faktor 11. évadjában
Vágólapra másolva!
Az énekesnőként ismert Bodrogi Enikő elárulta, hogyan élte meg a szülei válását. Az új dala is pontosan erről fog szólni.
Vágólapra másolva!

Bodrogi Enikő őszintén beszélt arról az időszakról, amikor szülei elváltak.

Amikor megtudtam, először azt hittem, viccelnek, aztán persze, kiderült, ennek a fele se tréfa. Magamba roskadtam, fogalmam sem volt arról, hogyan tovább" – mesélte a Best Magazinnak Voith Ági és Bodrogi Gyula unokája.

Bodrogi Enikő Forrás: RTL Klub

Hogy valójában mi volt köztük az igazi konfliktus, abból mi, gyerekek semmit nem észleltünk, nem éreztünk, ők ezt mindig maguk között intézték el. Szóval nem láttunk bele az életükbe, de talán ez nem is olyan nagy baj. Amikor aztán bizonyossá vált, hogy valóban véget ért a Bodrogi család közös élete, tizenhárom évesen az első gondolatom az volt: ettől kezdve én elvált szülők gyereke leszek? Nagyon megijedtem, bekövetkezett, amitől féltem" – emlékezett vissza Enikő, aki három évig az édesanyjával maradt, majd megint változás következett be az életében.

Az apukámhoz mentem lakni, akivel addig is igen szoros volt a kapcsolatunk" – árulta el a fiatal énekesnő, aki a nagyszüleiről is beszélt.

Sajnos, a Papám az utóbbi időben sokat betegeskedett, legutóbb, amikor kórházba került, nagyon megijedtem, hogy mi lesz vele, de ő nagyon erős, bíztam benne, hogy felépül. Erős benne az élni akarás. Minden este imádkoztam érte, talán ez is segített a felépülésében" – árulta el Enikő, és egy kicsit a kedveséről is beszélt.

Nagyon szeretem, ő is engem. Gondolni sem tudunk arra, hogy netán egyszer véget ér a szerelmünk" – zárta Enikő.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!