Fradista állatvédők razziáztak a tömeges állatkínzással vádolt énekesnőnél: Dolly már az utcára is fél kimenni
![Dolly](https://cdn.origo.hu/2023/12/QX1P_B8UcwQ4xVBXWs8nHCC6uwJ_jbltJfMn6cX6Qiw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI4ZjQyNTBkNGI4OTQ0ZGY5ZTNmOTk2OGM0YzExMjUx.webp)
Még tart a rendőrségi vizsgálat a gyöngyösi szaporítótelep ügyében, amelyben Dolly és egykori menedzsere, P. Rita is érintettek - írta a lap.
A menedzser jogi képviselője nemrég azt nyilatkozta, hogy ügyfele szerint Dolly mindenről tudott, ami a telepen zajlott, míg a 74 éves énekesnő korábban egy közleményben ennek az ellenkezőjéről beszélt: azt mondja, meghurcolták a nevét és a becsületét.
Fradisták látogatták meg Dollyt
Először nagyon elutasító volt, amikor elkezdtünk beszélgetni, bevallotta, annyian jártak ott mostanában és fenyegették meg, hogy már fél kilépni a házból - mondta a Blikknek Szabó Krisztián, a Fradisták az Állatokért egyesület állatvédője. Végül beengedett minket a kertbe, majd a házba is. Látszott rajta, hogy
nagyon megviselte az elmúlt időszak, mintha éveket öregedett volna, amióta kitört a botrány.
Erőtlen volt – mondta Szabó.
A látogatásukról azt is elárulta, hogy a Gyöngyösi Ebrendészet bízta meg őket, hogy hozzák el a dobermannt, ugyanis hivatalosan az a volt menedzser, P. Rita kutyája.
Lemondó nyilatkozattal indultunk neki a küldetésnek, amit kitöltettek a tulajdonossal is, így el tudtuk volna hozni az állatot, de nem volt rá szükség, mivel megítélésünk szerint jó körülmények között tartják, van szabad tere - mondta Szabó Krisztián, aki hozzátette:
mostantól rendszeresen látogatják a művésznőt, hogy ellenőrizzék az állatok állapotát.