53 év után búcsúzott, utoljára lépett színpadra Elton John
![Elton John Farewell Yellow Brick Road Tour - New Orleans, LA GettyImageRank2 Color Image arts culture and entertainment Vertical MUSIC CONCERT](https://cdn.origo.hu/2023/12/iZS_6dc8MB55PA4s4h1Bs6T0gA1oOOi4XD2VSDeWYhc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZiZGY2YjcxNjUwNzQ2OThiMzRmZGE1M2FmOWMyZTUy.webp)
A világjárvány miatt a tervezettnél két évvel később, de elköszönt a közönségtől a 76 éves Elton John: szombaton megtartotta a búcsúkoncertjét utolsó turnéja utolsó állomásán, Stockholmban.
A helyszíni tudósítások szerint az énekes két és fél óra alatt 23 slágerét játszotta el, közben háromszor öltözött át. "Nélkületek most nem ülnék itt. Ti vettétek meg a kislemezeket, az albumokat és a CD-ket, és ami még fontosabb, ti vettétek meg a koncertjegyeket, és tudjátok, mennyire imádok élőben játszani.
Ez volt számomra az éltető erő, csodálatosak voltatok.
Köszönöm! Sosem felejtelek el titeket. Annyi fellépésem volt, hogyne emlékeznék. Ott vagytok a fejemben, a szívemben és a lelkemben" – mondta a közönségnek.
Az énekes első lemeze megjelenése után, 1970-ben indult először turnéra, azóta pedig nagyjából négyezer koncertet adott legalább 80 országban. Egy-két alkalmi fellépést talán vállal még, de turnéból biztosan ez volt neki az utolsó.