Kiderült, mi okozta valójában a súlyos beteg Madonna rosszullétét

Madonna
Vágólapra másolva!
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, súlyos betegség következtében lett rosszul a 64 éves popsztár, aki egyrészt agyonhajszoltság miatt, másrészt vélhetően egy súlyos fertőzés miatt került intenzív osztályra pontosan egy héttel ezelőtt. Madonna családja már a legrosszabbra is felkészült, de mégis sikerült stabilizálni az állapotát, azóta otthonában lábadozik, de nincs jól, sőt, egyre bonyolódik a helyzet. Egy szakorvos elmondásai alapján egyáltalán nincs túl az életveszélyen.
Vágólapra másolva!

Sokan aggódnak Madonna állapota miatt, mely úgy tűnik, hogy sokkal régebbre nyúlik vissza, mint múlt hét szombat, amikor eszméletlen állapotban találtak rá a New York-i otthonában. A legfrissebb információk szerint mielőtt hazament volna, Katy Perryvel dolgozott egy közös felvételen, majd a stúdióból hazatérve összeesett, ezután rohammentő szállította kórházba.

Az énekesnőt azonnal intubálni kellett, sokáig életveszélyes volt az állapota, annyit lehet tudni, hogy egy fertőzés támadta meg szervezetét. Valószínűleg ki is merült és legyengült az immunrendszere, ugyanis agyonhajszolta magát közelgő turnéja miatt. Menedzsmentje szinte azonnal bejelentette a világ körüli turnéja elhalasztását, ami július15-én vette volna kezdetét a kanadai Vancouverben és a tervek szerint Amszterdamban ért volna véget decemberben.

A képek között lapozhat:

Az eddig nyilvánosságra hozott információk alapján több hónapot is igénybe vehet, mire Madonna felépül, jelenleg sincs jól, folyton hány és nem tud lábra állni, így folyamatos felügyeletre szorul. Valószínűleg betegsége már korábban is fennállt, eszméletvesztése már annak következménye lehetett, hogy nem kezelték őt időben. Legalábbis utolsó bejegyzésén feltűnően soványnak és kimerültnek tűnik az énekesnő.

Nem néz ki jól, és ez mind fontos ebből a szempontból. Ő egy igazán elkötelezett előadó, az is lehet, hogy már nem volt jól, de ennek ellenére is kihajtotta magát" - mondta a DailyMailnek Dr. Thomas Moore, a Kansasi Egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó szakértője az énekesnő képei alapján.

Az ügyben megszólalt a lapnak egy másik orvos is, aki korábban sürgősségi ellátásban vett részt.

Dr. Fischer szerint nagy valószínűséggel megállapítható, hogy az énekesnő szepszisben, azaz vérmérgezésben szenvedhet.

A szepszis súlyos, akár életveszélyes is lehet, mivel gyulladást okozhat a szervezetben, mely végül saját magát károsíthatja a gyulladás miatt, többszörös szervi elégtelenséget okozva. Az orvos hozzátette, amennyiben igaza van, nagy felelőtlenség volt hazaengedni az énekesnőt a kórházból.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!