Az énekesnő nyilvános összeomlását valószínűleg nemigen kell hosszan leírni senkinek, aki 2007-2008-ban már követte a világ eseményeit. Először Spears kopaszra borotvált feje árulkodott arról, hogy nincs minden rendben, majd a felügyeleti jogokat is elvesztette a gyerekei fölött volt férjével, Kevin Federline-nal szemben – ezt viszont nem volt hajlandó tudomásul venni, ekkor kényszerítették gyógykezelésre, sőt két gyámot is kapott apja és ügyvédje személyében.
Labilis idegállapota miatt került be a popénekesnő egy kaliforniai pszichiátriai intézetbe 2019-ben. Britney Spears apja egy évvel korábban majdnem meghalt, többször kellett műteni, erről az énekesnő számolt be egyik közösségi oldalán: elképzelhető, hogy annak az összeomlásnak köze volt szeretett apja állapotához. A helyzet azóta sem lett sokkal jobb, állítólag kést tart az ágya alatt a kényszerzubbonytól, pszichiátriától rettegő Britney Spears - erről itt írtunk.
A színésznő régóta küszködött bipoláris zavarral, férje, Michael Douglas rákbetegsége azonban olyan stresszt jelentett neki, amitől a betegség felerősödött, az asszonynak 2011-ben már muszáj volt bevonulnia egy intézetbe.
„Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen ember, aki napi szinten küzd a depressziójával, de ha csak egy embernek is segítettem azzal, hogy beszélek róla, már megérte" – mondta 2013-ban a The Telegraphnak.
A cikk folytatódik, lapozzon!