Szabadulnának a sztárok az Azahriah-jegyektől

Azahriah
Azahriah
Vágólapra másolva!
Van olyan ismert hazai tévésztár, aki három belépőt is el akar adni, közel 70 ezer forint értékben.
Vágólapra másolva!

Tápai Szabina is a közösségi oldalán próbált megszabadulni fölösleges Azahriah-jegyétől, nemrég pedig a több valóságshow-ban látott Hódi Pamela is jelezte, hogy vannak olyan belépői, amelyeket eladna. Három jegyet kínál Instagram-oldalán, ülőhelyekről van szó, darabonkén 23 ezer forintot kér értük. A Ticketswapon május 24-én dél körül még kétezer jegy volt elérhető szombatra és vasárnapra, de más oldalakon is van még belépő. 

Hódi Pamela
Hódi Pamela három jegyet is piacra dobott 
Fotó: Instagram/Hódi Pamela

A TV2 újabb riportját itt nézheti meg:

Mint írtuk, Azahriah pénteken lép fel először a Puskás Arénában, ahol a kezdeti érdeklődés miatt szombaton és vasárnap is ad egy-egy koncertet. Úgy tűnik, az érdeklődés azóta jócskán csökkent, sőt ahogy közeledik az előadás, egyre többen szabadulnának a jegyüktől. A közösségi oldalakon sokan próbálnak meg eladni akár több jegyet is: "Sajnos nem tudunk elmenni, ezért áron alul eladó 4 db kiemelt állójegy! Bal oldal, 25 ezer forint/jegy" – idézte több más hozzászólással együtt a Világgazdaság, amely szerint egy óra alatt legalább öt hasonló bejegyzés született, egy nap alatt több tucat hirdetés gyűlt össze.

A cikk folytatódik, lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!