Elképesztő, mivel vádolja Opitz Barbit az erőszakos exbarátja

Opitz Barbi
Opitz Barbi
Fotó: instagram.com/opitz.barbara/
Vágólapra másolva!
Évek óta él se veled, se nélküled kapcsolatban Opitz Barbi és erőszakos barátja, akivel számtalanszor szakítottak. A rengeteg vád után most Serleg Albert is úgy döntött, elmondja a saját igazát az énekesnővel való viszonyáról, és igen meglepő dolgokat mondott róla.
Vágólapra másolva!

Kiderülhet az igazság Opitz Barbiról és az általa erőszakosnak mondott barátjáról, akire legutóbb is volt barátjaként hivatkozott. Szinte követhetetlen, hogy éppen milyen köztük a viszony, most az énekesnő újra azt állítja, hogy egyedülálló, viszont ezt Serleg Albert tagadja. Bár többször is szakítottak és kibékültek, tavaly év végén szinte biztosnak tűnt, hogy véget ért a kapcsolatuk a sok nyilvános mocskolódás után, amikor Opitz Barbi mindenről kitálalt. Aztán váratlanul kiderült, mégis kibékültek, de ezt sokáig titokolni próbálták, egy közös ismerősük buktatta le őket. Általában Opitz nyilatkozik a kapcsolatukról, vagy kirohanásait megosztja követőivel, erről most Serleg Albert beszélt, mert állítása szerint megunta a folytonos félreértéseket.

Opitz Barbi
Opitz és barájta teljesen mást állítanak a kapcsolatukról
Fotó: Opitz Barbi / Instagram

Annyi biztos, hogy megismerkedésük óta teljesen felfordult az énekesnő magánélete, megromlottak családi és baráti kapcsolatai is, és azok is nagyon aggódnak érte, akik követik az életét, hiszen folyamatos botrányai arra utalnak, hogy nagyon rossz hatással van rá a fiatal férfi. Nemcsak édesapjával keveredett csúnya nyilvános vitába, de édesanyja ellen is rendőrségi eljárás indult, amikor valószínűleg lánya védelme érdekében egy késsel tört rá Serleg Albertre, akit végül saját kezeivel karmolt össze. Azóta sem tudni, hogy áll ez az ügy, és azt sem, hogy az énekesnő a családjával az újabb békülés óta milyen viszonyban van, erről nem beszélnek.

Pár napja történt, hosszú idő után először, hogy Opitz Barbi hasonló üzenetet fogalmazott meg, egyértelműen Serlegnek címezve, ami tavaly szinte mindennapos volt köztük. Az éjszaka közepén osztott meg egy Instagram-sztorit, amelyet aztán szokásának megfelelően elég hamar el is tüntetett az oldaláról.

Kedves exem, szállj már le rólam, ne zaklass már, foglalkozz az exeiddel, meg akiknek nyáladzol folyamat, azt' leoffolnak.

Legyél kitartó velük, csak engem hagyj már békén! Legalább velük legyél korrekt, közben ne engem fenyegess már folyamat, hogy megölsz" - tette közzé hirtelen felindulásból az üzenetet. Azóta most először szólalt meg a magánéletéről, egy követője kérdésére azt válaszolta, hogy újra egyedülálló, nincs kapcsolata.

Nincs, de szeretnék majd végre egy normálisat, aki büszke lesz rám, és szívből szeret majd úgy, ahogy vagyok, és végre boldog leszek

- írta az Instagram-oldalán, majd azt is váratlanul eltüntette a többi bejegyzés közül.

Most Serleg Albert reagált arra, hogy mi történt közte és az énekesnő között.

Sajnos Barbi mindig ezt csinálja, ha egy kicsit is nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő azt szeretné. Azonnal kiírja, hogy ő már szingli.

Én ezt már nagyon unalmasnak és kislányos viselkedésnek tartom, és az az igazság, hogy lelkileg nagyon megviselnek a hirtelen felindulásból elkövetett akciói. Én ezt is eltűröm, mert szeretem őt, persze, de már két éve megy ez így. Hát milyen az, hogy letagad? Ráadásul ő egy ismert ember, ha kiír valami ilyesmit, abból azonnal cikk lesz. Nem jó ez így, de a barátaimat nem szeretném beavatni, mert ez a párkapcsolat teljes mértékben a kettőnk dolga” - mondta a Ripost érdeklődésére Serleg Albert, aki ezzel azt állítja barátnőjéről, hogy az ő kirohanásai miatt van köztük a legtöbb probléma.

Opitz, Serleg
Opitz Barbi és erőszakos barátja, Serleg Albert folyton szakítanak, majd mégis kibékülnek egymással
Fotó: Opitz Barbi Instagram

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!