A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

Halottnak hitték Angelina Jolie és Brad Pitt fiát a szörnyű baleset után

Vágólapra másolva!
A karambolja után mozdulatlanul feküdt, bukósisak nélkül, a szemtanúk azt hitték, nem is él.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, Brad Pitt és Angelina Jolie fiát kórházba szállították, miután összetörte elektromos kerékpárját. A 20 éves Pax Jolie-Pitt hétfőn, július 29-én Los Angeles belvárosában biciklizett, amikor a hírek szerint 

egy piros lámpánál egy épp megálló autó hátuljába hajtott. 

Egy rendőr elárulta a TMZ-nek, hogy az eset a Los Feliz Boulevardon történt körülbelül délután 5 órakor, a csúcsforgalom idején. Úgy tudni, hogy a sofőr kiszállt a járműből, hogy megnézze a férfit, mielőtt a rendőrséget és a mentőket a helyszínre hívták.

Brad Pitt biztos nem volt vele

Brad Pitt részben Magyarországon forgatja Forma-1-es filmjét, a korábban Apex, újabban F1 címen ismert produkciót, amelyben egy fiktív istálló autóversenyzőjét alakítja, a szerepe kedvéért valódi versenyautót vezet.

Sok jelenetét a magyar versenypályán, a Hungaroringen fogják felvenni – a sztár azonban sajtóinformációk szerint egy budapesti luxusszállodában lakik, naponta fog kiutazni Mogyoródra.

Az eredeti tervek szerint Brad Pitt már tavaly megjelent volna a magyar nagydíjon, az F1-hez ugyanis a Forma-1 minden állomásán vettek volna fel jeleneteket – a hollywoodi írók és színészek elhúzódó sztrájkja miatt azonban a tervezettnél hamarabb felfüggesztették a forgatást, a világsztár a silverstone-i futam után hazautazott.

A cikk folytatódik, lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!