A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy

Nyár, szerelem, sok tánc - itt a Demjén-film szórakoztató előzetese

Hogyan tudnék élni nélküled? film
Vágólapra másolva!
Óriási slágerek, nyári szerelmek és nagy táncok - hamarosan a moziban!
Vágólapra másolva!

Mit írtuk, a Nemzeti Filmintézet 700 millió forint támogatást ítélt meg a Hogyan tudnék élni nélküled? címmel készülő zenés film gyártására. A Demjén Ferenc legnépszerűbb dalait felvonultató produkció két fiatal mindent elsöprő szerelmének története. Örökzöld slágereket, látványos táncjeleneteket, érzelmes és szórakoztató moziélményt ígér az alkotócsapat. A festői Balaton-felvidéken játszódó Hogyan tudnék élni nélküled? a nyár, a szerelem és az ifjúság és természetesen a zene filmje.

Hogyan tudnék élni nélküled? - pillanatkép a filmből 
Fotó: Intercom

Goda Krisztina, Kormos Anett és Orosz Dénes nevéhez külön-külön számos nagy közönségsiker társul, mozifilmek, tévéfilmek és sorozatok egyaránt. Nagyon izgalmas és ígéretes, hogy most először együtt dolgoznak az egyik legnépszerűbb és legsokoldalúbb magyar zeneszerző, szövegíró Demjén Ferenc slágereinek felhasználásával – nyilatkozta Kirády Attila producer.

A két idősíkon játszódó film történetében a zenei karrierjében és magánéletében is megrekedt harmincas főhősnő egy ismeretlen férfi által írt levélköteget talál elhunyt nagyapja házában.

 A levelekből egy magával ragadó szerelmi történet rajzolódik ki 1989-ből, amikor a főhős édesanyja barátnőivel a Balatonnál nyaral, és közös életét tervezi az apja által számára kijelölt és természetesen „minden szempontból tökéletes" vőlegényével. A lányok megismerkednek egy rockzenekar tagjaival, aztán mindent elsöpör a szerelem.

Itt az előzetes:

A Hogyan tudnék élni nélküled? forgatókönyvét az egyik legnépszerűbb humorista, forgatókönyvíró Kormos Anett Goda Krisztinával közösen írta. Goda, kinek nevéhez rendezőként és forgatókönyvíróként számos sikeres mozifilm kapcsolódik (Szabadság, szerelem, Csak szex más semmi, Kaméleon, BUÉK), most kreatív producerként is közreműködik. A rendező Orosz Dénes, aki olyan közönségsikereket jegyez, mint a Poligamy, a Coming out, a Seveled.

A cikk folytatódik, lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!