A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

Tengerparton, tangában mutatta meg kerek, feszes fenekét a Házasság első látásra bombázója - kép

Vágólapra másolva!
A Házasság első látásra szőke bombázója a közösségi oldalán forrósította fel a hangulatot a tangás fenekével.
Vágólapra másolva!

Gál Boglárka tavasszal tűnt fel a TV2 képernyőjén, ahol az igazit kereste a Házasság első látásra című realityen. Bár férjével, Szandavári Gergellyel a műsor után nem folytatták a házasságukat, azonban jó barátok lettek.

A fiatal lány bevallotta, hogy utána volt egy rövidebb kapcsolata, azonban összetörték a szívét.

"Tizennyolc éves kortól hatvanévesig kapok leveleket, de egyelőre nem kaptam olyan üzenetet, amire szívesen válaszoltam volna. Egyébként sem foglalkoztat most annyira az ismerkedés. 

A kísérlet után volt egy rövidebb kapcsolatom, ami eléggé megviselt, összetörték a szívemet. 

A jövőben igyekszem kicsit körültekintőbben választani, és a szívem mellett az eszemre is hallgatni" – mondta még májusban a kicsit sem szemérmes lány.

Bogi harsány személyiség, és mára elégedett önmagával, ezért is lehet sokaknak antipatikus a viselkedése. Őt azonban ez nem tántorítja el attól, hogy szeresse magát, és egyáltalán ne szégyenlősködjön. A közösségi oldalán gyakran mutogatja magát sokat sejtető, merész ruhákban, amiért a férfi követői majd megőrülnek. Legutóbb a nyaralásáról osztott meg pár bikinis fotót, ahol hátulról is látható a fiatal lány: formás, kerek fenekét tangában mutatta meg, melyekre láthatóan nagyon büszke.

Gál Boglárka, Házasság első látásra
Fotó: Gál Boglárka/Instagram

Tyűha, ez komoly

 - bókolt neki egy férfi. 

"Vigyázz, egy segg" - jegyezte meg egy másik.

Szexi

 - olvasható egy hozzászólás. 

Gál Boglárka, Házasság első látásra
Fotó: Gál Boglárka/Instagram

Saját bevallása szerint rágcsáló feje van

A követői korábban arra voltak kíváncsiak, hogy milyen érzés volt viszontlátnia magát a televízió képernyőjén, azonban meglepő választ kaptak.

"Szeretném a külsőségekre alapozni ezt a választ. Rossz és bizarr.

Mikor azt hiszed, hogy jó nő vagy, aztán meglátod magad a tévében...

Azt gondolom, hogy nem áll túl jól nekem a full HD, de néha tök jól néztem ki szerintem is. Ilyen szempontból egész kritikus vagyok, úgyhogy nem volt akkora gond.

Egy kicsit rágcsáló fejem van, amit viszont mindig is tudtam.

Az egyik kedvenc kommentem a patkányfejű k@rva volt, amivel egyet tudok érteni, bár a k@rvában nem vagyok biztos. De tényleg annyira rágcsáló fejem van... Tudtam azt is, hogy az arcomra kiül az arrogancia meg a flegmaság, de hogy ennyire?! Esküszöm nincs emögött semmilyen negatív szándék, egyszerűen ilyen az arcom" fejtette ki.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!