Szeptember 7-én indul a Sztárban sztár All Stars a TV2-n, ők lesznek a zsűritagok

Lékai-Kiss Ramóna
Vágólapra másolva!
10. jubileumi évadával érkezik a TV2 nagy sikerű műsora a Sztárban sztár, amelynek idén rendhagyó, eddig még sohasem látott változatát kísérhetik nyomon heteken át a nézők. A Sztárban sztár All Starsban jönnek az eddigi évadok legendás versenyzői, és visszatérnek az ikonikus zsűritagok is. Az ítészek székeiben több éves kihagyás után újra helyet foglal Liptai Claudia és Hajós András, akiket a produkció első szériáiban láthatott a közönség, a 8. és 9. évadból Lékai-Kiss Ramóna, és Stohl András is, aki nemcsak zsűritagként, de versenyzőként is szerepelt korábban. Az ország házibulija a premier hétvégén egyből dupla élő show-val indul, szeptember 7-én és 8-án, szombaton és vasárnap is várja Tilla a nézőket a képernyők elé - írta közleményben a TV2 Csoport.
Vágólapra másolva!

A TV2 két műsorvezetője, Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András is örömmel csatlakoztak az idén ősszel képernyőre kerülő élő show-khoz.

„Szerintem elképesztő lesz a Sztárban sztár All Stars, már csak a teljesen megújult zsűri is gondoskodni fog arról, hogy a nézők igazán jól érezzék magukat, és akkor a szereplőkről, akik az igazi nagy show-t készítik még nem is beszéltem. Az érdekesség ebben a zsűriben az, hogy a felállás ugyan új, de a tagok régiek. 

Mindenki pontozott már az elmúlt évadok során, de együtt még sosem! 

Meglátjuk, milyen energiák szabadulnak fel vagy éppen el a 10. évadban. Egy biztos, én már alig várom! A különlegessége izgalmas nagyon, mert hiszem, ha egy műsor megél 10 évadot, akkor ott valami igazi varázslatnak kell történnie, hisz mindenki érzi, hogy ez a jubileum más, mint a többi” – folytatta Lékai-Kiss Ramóna.

POY_5633
Stohl András
Fotó: Fotó: Polyák Attila - Origo

"A Sztárban Sztár az ősz egyik legjobban várt produkciója, és számomra is különleges élmény, hogy visszaülhetek a zsűripultba. Az, hogy idén ezzel a csapattal vállaljuk, hogy zsűrizzük az All Stars versenyzőket, iszonyatos felelősség, de közben azt is megígérhetem, hogy nemcsak az ország házibuliját hozzuk el, hanem véget nem érő nevetéseket és sírásokat is” – egészítette ki Stohl András a többieket a szeptember 7-én induló műsor kapcsán.

Ám nemcsak a hétvége tartogat izgalmakat, érdemes lesz hétköznap is a TV2-t választani, 

mert a csatorna szuperprodukciójában, az Ázsia Expressz ötödik évadában hétfőtől péntekig esténként nyolc kalandvágyó pár próbál szerencsét Fülöp-szigetek és Tajvan mesés vidékén, hogy megszokott, kényelmes életüket hátrahagyva megküzdjenek a 15 millió forintos fődíjért. 

  • Péntek esténként pedig a korábbi évekhez hasonlóan ismét jelentkezik az Ázsia Expressz kibeszélő műsora is. 
  • A hétköznaponként látható ázsiai kalandokat hétfőtől csütörtökig pedig a világhírű formátum, a Temptation Island, azaz A Kísértés, a párok próbája követi. A Kasza Tibor műsorvezetésével Thaiföldön forgatott reality-ben négy pár vállalkozik arra, hogy próbára tegye kapcsolatát. Az egzotikus környezetben húsz kísértő, tíz lány és tíz fiú tesz meg mindent azért, hogy a szerelmesek ne együtt térjenek haza.

A TV2 több őszi műsoráról itt olvashat. Minden videót itt talál.

Sztárban sztár All Stars premier hétvége szeptember 7-én és 8-án a TV2-n!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!