A női mellekről beszélt A Kísértés sztárja - videó

A Kísértés két sztárja, Antónia és Jeremy
Vágólapra másolva!
A bombázó Antónia érkezése felkeltette a férfiak érdeklődését, és habár a fiatal lány párkapcsolatban él, ők azon vannak, hogy meghódítsák őt. A Kísértés egyik sztárja, Jeremy a minap igencsak közel került hozzá, sőt, még a női mellek is szóba kerültek beszélgetésük során.
Vágólapra másolva!

A 20 éves Antónia és a 28 éves Attila érkezése alaposan felkavarta az állóvizet A Kísértés villájában. A férfiak többsége nem titkolta, hogy tetszik nekik a fiatal bombázó, aki egyébként modellkedéssel foglalkozik, azonban párjára is kivetették a hálójukat a női játékosok. A páros három és fél éve van párkapcsolatban, és egy éve már össze is költöztek. Antónia részéről szerelem volt első látásra, és nagyon bízik abban, hogy a Kísértés csak még tovább erősíti a kapcsolatukat. A beköltözés előtt elárulták, hogy nem nagyon vannak külön, a külön alvás sem sűrűn fordul elő a kapcsolatukban, úgyhogy ez a műsor megterhelő lesz számukra, mivel két külön villában élnek majd a kísértőkkel.

A Kísértés új párja, Antónia és Attila
A Kísértés új párja, Antónia és Attila
Fotó: TV2

A Kísértés szereplője vele randizna a legszívesebben

Jeremy, az egyik kísértő már az elején szimpatizált a lánnyal, sőt egy közös jógázás után intim közelségbe is kerültek.

"Jelen pillanatban nekem az Antónia tetszik. 

Az, hogy ilyen közel kerültünk egymáshoz, az nagyon tetszett. 

Tetszik a lány, az energiája, a  gondolkodása. 

Akár, ha úgy alakulna, és nem lenne senki a háttérben, akkor randiznék vele 

- mesélte a műsorban a férfi, aki a jóga közben szorosan összesimult a lánnyal.

Jeremy később Antóniának bevallotta, hogy már rég került a női mellek közelébe, azonban most örült neki.

Nekem nagyon rég volt női mell a fejemben. 

Szóval ez most elég érdekes volt" - árulta el.

Hozzátette, hogy érezte, hogy Antónia zavarban volt, amit kicsit sem bánt, és örül annak, hogy végre talált egy olyan nőt, egy olyan energiát amit vonzónak talál. 

A modellként dolgozó Antónia úgy érzi, hogy az Attilával való kapcsolatát senki sem teheti tönkre, saját bevallása szerint nem lehet gond, a csábító lányok pedig hiába próbálják a férfit elcsábítani, nem fog nekik sikerülni - derült ki a TV2 által megosztott videóból.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!