5 sztár, akik otthagyták egy sikerfilm forgatását

Vágólapra másolva!
Kreatív nézeteltérések, szerelmi gondok, családi felvételek illetéktelen használata, terhesség vagy szeszélyesség... Csak néhány olyan indok, amiért a legnagyobb hollywoodi sztárok képesek voltak otthagyni egy-egy sikerfilm forgatását.
Vágólapra másolva!

Van az úgy, hogy az ember néha meggondolatlanul beleugrik valamibe, aztán egy kis gondolkozás után rájön, hogy nagyot tévedett. Hollywoodban is megesik az ilyesmi.

Bette Davis – Wicked Stepmother 

Kezdjük rögtön egy igazi legendával, aki élete utolsó filmjével igazán ráfaragott. A 81 éves színésznő túl egy mellrákon, egy sztrókon és egy kiújult daganatos megbetegedésen is úgy gondolta, Hollywood kíváncsi rá. A kétszeres Oscar-díjas Bette Davis a Mi történt Baby Jane-nel? után igazi horrorkirálynő lett idősebb korára, valószínűleg ezért és a 250.000 dolláros gázsiért gondolta jó ötletlenek a Wicked Stephmother című film forgatását. A dolog pikantériája, hogy Davis már felvett pár jelenet, ám pár hét forgatás után otthagyta a produkciót, mert vállalhatatlannak gondolta, az amúgy tényleg vállalhatatlan filmet. A rendező Davis betegségére hivatkozott, és valóban pár hónappal később elhunyt, így – mivel szerződés kötötte a sztár – megtartották a jeleneteit, meglovagolva, hogy ez a fércmű lett a legenda utolsó filmje, ami ennek ellenére mérsékelten sikeresnek bizonyult.  

Al Pacino, Oscars 2024 PRESS ROOM
Pacino nem kért a minyonokból (Fotó: Northfoto)

Al Pacinao – Gru 2 

Bizony, egy animációs filmből is meg lehet lépni, még akkor is, ha már felvetted a gázsidat, sőt le is szinkronizáltad a karakteredet. A most 84 éves Al Pacino hat héttel a film premierje előtt jelentette be, hogy kreatív nézeteltérések miatt nem hajlandó engedélyezni, hogy az ő hangján szólaljon meg „El Macho” karaktere a sárga minyonokkal teli animációs filmben. Konkrét indokot soha nem adott az Oscar-díjas legenda a döntésére. A producerek gyorsan lecastingolták a Beépített szépség latin sármőrét, Brenjaim Brettet a szerepre, aki öt nap alatt pótolta Pacinót. A Gru 2 hatalmas siker lett, világszerte 976 millió dollárt kerestek vele az alkotói.  

Anne Hathaway, 'The Idea of You' New York Premiere
Anne egy remek vígjátékból ugrott ki (Fotó: Northfoto)

Anne Hathaway – Felkoppintva 

A Neveletlen hercegnő után Hathaway szerette volna kipróbálni a magát a cukimuki szerepkörön kívül másban is. Az azóta Oscar-díjas színésznőt 2007-ben Judd Apatow le is castingolta Seth Rogen mellé a Felkoppintva című vulgáris vígjáték főszerepére. A próbák és az előkészületek már javában zajlottak, amikor Hathway közölte: köszöni szépen, ő passzolná a projektet és otthagyná a sikerfilm forgatási helyszínét. Az indoklás meglehetősen „érdekes” volt: a készítők egy valódi szülés jeleneteit tervezték használni a vígjátékhoz és Hathaway ehhez nem akart hozzájárulni, mert nem akarta, hogy a vásznon úgy tűnjön, mintha tényleg szülne. Elég bagatell indoknak tűnik, rossz nyelvek szerint gázsi- és kreatív nézeteltérések alakultak ki az alkotók között. Katherine Heigl vette át végül Anne szerepét 2007 egyik legsikeresebb vígjátékában.  

 

Shia LaBeouf – Nincs baj, drágám! 

Hollywood egyik legbalhésabb szépfiújának a fénye igencsak megkopott a Transformers filmek óta. Sorra rúgták ki vagy mondták vissza a filmes projektjeit, kibírhatatlan személyisége, folyamatos késései és állítólag addikciói miatt. 2020-ban azonban Olivia Wilde szavazott neki egy esélyt a Nincs baj, drágám című sci-fi thriller férfi főszerepével. A forgatások már meg is kezdődtek, amikor bombaként jött a hír, Shia szerepét a nem éppen színészi tapasztalatairól híres Harry Styles fogja alakítani. LaBeouf szerint Wilde fúrta ki a produkcióból, mert akkoriban már a zenésszel jártak, a hivatalos verzió szerint azonban Shia itt is hozta a szokásos formáját, de végül ő maga hagyta el a forgatást. A film igen nagy sikerrel futott a MAX-on, a kritikusok vegyes fogadtatása ellenére a mozikban sem szerepelt annyira rosszul.  

 

Joaquin Phoenix – Névtelen projekt 

Igen, még hivatalosan a címét se tudjuk annak a filmnek, aminek a forgatását pár hete kezdték volna meg, ám az első csapó előtt öt nappal az Oscar-díjas Joaquin Phoenix reggel felkelt, bepakolta a mexikói szállodájában található bőröndjeit, az első gépre felült, maga mögött hagyva a rendezőt, körülbelül 200 stábtagot és több millió dollárnyi, már felépített és lefoglalt díszletet. A harmincas években játszód detektívrománc egyelőre áll, Todd Haynes rendező szerint a szeszélyes sztár szimplán olajra lépett, mert „olyanja volt” - jelentsen ez bármit. Phoenix azóta se volt hajlandó megindokolni a távozását, az IndieWire-nek adott kitérő válasza szerint, ha megosztaná a véleményét a távozásáról úgy, hogy most nincs itt a többi érintett, akkor az nem lenne fair. A projekt azóta is áll, egyelőre keresik Phoenix utódját, a színész addig meg nagyban készül a Joker folytatásának a sajtókörútjára! Reméljük onnan nem lép le!

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!