Mint írtuk, Nati, akit a nézők már a Nagy Ő című műsorban is láthattak, most kísértőként szerepel, az egyik férfihoz, Noelhez pedig már igencsak közel került. Már napok óta Noellel flörtöl, többször csókolóztak is, együtt is aludtak, a műsor előzeteséből pedig kiderül, hogy Nati elmondása szerint már le is feküdtek egymással.
Azonban hiába az erős kémia Nati és Noel között, úgy tűnik, hogy a páros nem fogja együtt folytatni a játékot. A fiatal lány az előző adásban félre hívta a férfit, és beszélt neki az érzéseiről, és a jövőbeli terveiről is. "Elengedtem már mindent, és úgy gondoltam, hogy tudnia kell, hogy mi történik" - mondta.
Noellel a szobába vonultak, és Nati elmondta, hogy szakítani szeretne vele - derült ki a TV2 által megosztott videóból. "Én nem szeretném már folytatni azt, ami kettőnk között van. Nagyon megalázva érzem magamat. Előadsz valamit, de közben másként viselkedsz. Kitalálod, hogy nem vagy biztos magadban" - közölte a nő, amire a férfi is reagált.
Ne próbálj meg engem sz*rnak beállítani, mert ez nem így van.
Mondtam, hogy lépjünk kettőt hátra. "Időt kértem, gondoljuk át mind a ketten, és utána majd meglátjuk" - magyarázta a férfi, és kiemelte, hogy taszítja őt Nati viselkedése, és saját bevallása szerint nem gondolja azt, hogy megalázta volna a lányt. Hozzátette, azt is, hogy neki van egy barátnője, Dorina, akit egyébként megcsalt.
Dorinát a csókok és flörtök is nagyon megviselték, a tábortűz-ceremónia után remegve zokogott. "Azt sajnálom a legjobban, hogy magamat ostorozom folyamatosan, mindig, minden esetben, bármi baj van" - mondja zokogva a kamerák előtt a realityszereplő, akit egyébként szintén nem kell annyira félteni: már ő is megcsalta Noelt, ugyanis az egyik kísértővel hosszas flörtölgetés után csókolózott.