Ifj. Schobert Norbert és társai: ismerős arcok a Megasztárban

Ifj. Schobert Norbert a Megasztárban
Ifj. Schobert Norbert a Megasztárban
Fotó: TV2
Vágólapra másolva!
A 12 év után újraindult Megasztárban rögtön az első válogatón ifj. Schobert Norbert is feltűnt, de korábban is jelentek már meg ismerős arcok a műsorban. Volt énekesnő, aki nyolc év után szeretett volna visszatérni, de olyan előadó is akadt, aki háromszor próbálkozott a műsorban.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, a TV2-n visszatért Megasztár első válogatóján ifj. Schobert Norbert is megjelent, amivel mind a zsűrit, mind a közönséget igencsak meglepte. „Nagyon kevesen tudják azt, hogy én egyáltalán éneklek, tehát szerintem aki most így éppen lát engem a tévén keresztül, az nem hiszi el, és alig várja, hogy hatalmasat besüljek így a tévé előtt. Persze nem tudják elképzelni, hogy én tudok énekelni, ezért is nagyon meg szeretném mutatni az embereknek" – mondta a tömeg előtt a Bálnában.

Ifj. Schobert Norbert, Megasztár
Megasztár: ifj. Schobert Norbert is próbálkozott
Fotó: TV2 / TV2

Megasztár: hogy szerepelt? ifj. Schobert Norbert?

Mint kiderült, ifj. Schobert Norbert egyáltalán nem énekelt rosszul: a közönségtől nagy tapsot kapott, az öttagú zsűrit azonban megosztotta. Papp Szabi és Rúzsa Magdi végül nemet mondott a produkciójára, Caramel, Marsalkó Dávid és Marics Peti viszont igennel szavazott rá – ifj. Schobert Norbert így továbbjutott.

Nyolc év után tért vissza az énekesnő

A korábbi, 2003 és 2012 között látott évadokban más ismert emberek is megjelentek a Megasztár színpadán, bár többnyire csak a válogatókig jutottak. A 2012-es, hatodik szezonban feltűnt például Kövér Erika, aki nyolc évvel azelőtt még a Sugarloaf énekesnője volt, de aztán külföldre ment – ahol viszont takarításból élt, gyorséttermekben dolgozott, a drogokkal is volt problémája. A Megasztárban képzelte el a nagy visszatérést, Amy Winehouse dalával azonban nem nyerte el az akkori zsűri tetszését.

A Sugarloaf egyébként szívesen válogatott a Megasztárban feltűnt énekesek közül: Kövér Erikát például pont az első évad egyik reménysége, Dér Heni váltotta a zenekarban, de egy ideig a negyedik szériában megismert Nkuya Soniával is dolgoztak együtt.

Volt, aki háromszor is megjelent

Kövér Erikával egy időben, szintén 2012-ben próbálkozott Csonka Andreas, aki akkor már harmadszor lépett a Megasztár színpadára: a harmadik évadban a legjobb ötvenbe se jutott be, az ötödikben azonban már élő show-ban is szerepelt. Bár másodikként esett ki, valamennyire megismerte a közönség, videoklipjét is nézték, így a TV2 tehetségkutatójában még egyszer meg akarta mutatni magát. A hatodik szezonban már a rögtön az elején a későbbi nyertessel, Radics Gigivel párbajozott, szinte borítékolható volt az újbóli kiesése.

Régi-új ismerősök a Megasztárban és máshol

A Megasztárban máskor is előfordult, hogy egy versenyző képezte a hangját, ért egy kicsit, mire újra próbálkozott – ilyen volt például Somogyi Adrienn vagy Fügeczki Roland, akik közül előbbi négy, utóbbi két év után jelentkezett újra.

Más tehetségkutatókban is feltűntek persze valahonnan ismerős énekesek, a Fekete Vonat Mohamed Fatimája például több évi hallgatás után, jócskán lefogyva tért vissza 2012-ben a TV2-n elindult The Voice-ban – ahol aztán pont a Megasztárban most zsűriző Caramel lett a mestere. Ugyanitt tűnt fel például a számos együttesben vokálozó Czerovszky Heni, miközben Takáts Tamás fia, Máté a Rising Starban énekelt emlékezeteset.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!