Friss képek érkeztek a súlyos beteg Bruce Willisről - képek

Bruce Willis
Bruce Wilis betegsége miatt hagyott fel a színészettel
Vágólapra másolva!
A Die Hard-filmek sztárja már több mint két éve hagyott fel a színészettel, és egyben a nyilvános szereplésekkel is súlyos betegsége miatt. Bruce Willis nemrég azonban meglepő helyen tűnt fel, melyet a lesifotósok is megörökítettek.
Vágólapra másolva!

A színésznél még 2022-ben diagnosztizáltak afáziát, ezért bejelentette, hogy visszavonul a színészettől. Ez a betegség ugyanis gyógyíthatatlan, az érintettek beszédközpontja pedig sérül. 2023 februárjában frontotemporális demenciát állapítottak meg nála, ami tovább súlyosbította Bruce Willis állapotát.

Bruce Willis és Demi Moore
Bruce Willis
Fotó: Instagram/brucewillisbw

Bruce Willis meglepő helyen tűnt fel

A színész a betegsége óta elvonultan él a családjával, akik rendszeresen osztanak meg Willisről fotókat a közösségi oldalakon. A napokban lesifotósok kamerái Los Angelesben örökítették meg a színészt. Egy autó anyósülésén ült Bruce Willis, míg a biztonsági őre vezette a járművet. Egy fekete baseballsapkát és egy galléros, csíkos felsőt viselt, és látszólag jól érezte magát. Állapotáról nem sokat lehet tudni, a sztár családja ugyanis csak szűkszavúan nyilatkozik az állapotáról - osztotta meg a Page Six. 

Bruce Willis, BruceWillis
Fotó: Northfoto
Bruce Willis, BruceWillis
Fotó: Northfoto

Bruce Willis állapota javulhat

A színész felesége, Emma Heming augusztusban új fejleményekről számolt be, ami akár a világsztár gyógyulásában is segíthet.

"Részt veszek egy olyan egészségügyi vizsgálatban, amely az agy működését vizsgálja.Igazán reménykeltő dolgok vannak kilátásban, ami a neurodegeneratív betegségeket illeti" - írta korábban.

Emma Heming Willis és Bruce Willis 2009-ben házasodtak össze, és két lányuk, született. A színésznek volt feleségétől, Demi Moore-tól is született három lánya.

Bruce Willis családja támogatja a sztárt, felesége pedig annyira elszánt, hogy még könyvet is ír férje betegségéről. A várhatóan 2025-ben megjelenő, egyelőre cím nélküli könyvben Emma elmeséli, hogyan élte meg férje betegségét, ezzel pedig reméli, hogy tud segíteni azoknak, akik hasonló problémával küzdenek. Elmondása alapján sok ember az orvosi rendelőben szembesül először ezzel a betegséggel. Fontosnak tartja, hogy ezek az információk a hozzátartozókhoz is eljussanak. Mostanra már ő is megértette, mi mindennel jár ez a betegség. Létfontosságú volt, hogy támogató közösséget építsen fel maga körül. Ez visszahozta a stabilitást az életébe, és egyfajta kontrollt adott, ami korábban teljesen elveszett, amikor a frontotemporális demencia diagnózis először jelent meg a családjuk életében. 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!