Halálos fenyegetéseket kapott, pedig csak a szerepet játszotta

Jar Jar Binks
Vágólapra másolva!
Volt olyan színész, akit kiutáltak egy időre, mert negatív figurát játszott, de olyan is akadt, akit felpofoztak, majd megpróbálták kideríteni, hol lakik – holott csak egy negatív karaktere volt egy sorozatban. A Star Warsban is volt egy szereplő, akinek pokollá tették az életét, fenyegetés is érkezett bőven, pedig csak azt tette, amit a rendező kért. Néha a jól eljátszott negatív szerep okoz kínos pillanatokat a színészeknek.
Vágólapra másolva!

A fiatal Jack Gleeson alakította a fantasysorozatban a mindenki által utált, kifejezetten ellenszenves, gőgös és szadista Joffrey-t, a karakter halála után pedig elterjedt, hogy a színész megbánta ezt a munkát, annyian bántották később, sok fenyegetés érte. Ez nála törést is okozott, annyira, hogy hat évig nem forgatott, csak később tér vissza a tévébe, ráadásul egy komédiával, a címe Out of Her Mind volt.  

Fenyegetés és utálat: a képen a kis szadista Joffrey Baratheon
Fenyegetés és utálat: a képen a kis szadista Joffrey Baratheon

Jack Gleeson – bár a lapok azt írták - a Trónok harca óta után nem visszavonultan élt, színházban láthatta, aki akarta. A borzalmas figurát alakító fiatal színész szerint azért a legtöbb néző megértette, hogy ő nem azonos a karakterrel. "Sokan jönnek oda hozzám, mert azt hiszem, elindult ez a pletyka, hogy az emberek szörnyen viselkednek velem az utcán, vagy megtámadnak... pedig soha egyetlen negatív élményem sem volt. Úgy érzem, hogy az emberek kifejezetten kedvesek hozzám, mert azt hiszik, hogy mások rám támadnak."

Fenyegetés és barátkozás

"Gyerekkorom óta híres akartam lenni, de amikor ismert lettem, akkor jöttem rá, hogy nem egyszerű" - emlékezett. Miközben a Trónok harcát forgatta, egyetemre járt Dublinban, és rendszeresen kocsmázni járt a barátaival, de egy idő után azonban nem tudtak már nyugodtan italozni, mert állandóan odament valaki közös fotóért, Gleeson barátait kérték meg, hogy készítsenek fotót az ifjú Baratheonnal. Ezzel együtt ő az első a ranker.com listáján, mint színész, akit megutáltak a szerep miatt.

A Trónok harca amúgy bővelkedett kegyetlen és szadista figurákban. A fantasysorozatban szinte mindenki a saját személyes érdekeit nézte, átgázolt másokon azonnal, ha szükséges volt. Egy ilyen önző és gyakran szívtelen figura volt még a Lena Headey által kiválóan alakított Cersei. A kultsorozat rajongótáborának nagy része utálta, amit Headey észre is vett, amikor a stáb a sorozatot népszerűsítette.

Cersei Lannister nem volt népszerű
Fotó: HBO

Headey egy San Diegó-i Comic-Conon érezte úgy, hogy más színészeket imádnak, őt meg utálják vagy épp félnek tőle. „Peter Dinklage és Emilia Clarke között ültem, akik a sorozat legkedveltebb karakterei voltak akkor. A rajongók szó szerint egyszerűen semmibe vettek. Az emberek odaadták Pete-nek a könyveket, hogy dedikálja őket, tőlem pedig igyekeztek távolabb lenni, mintha meg akarnám őket átkozni” – emlékezett. Később persze Daeneryst is megutálhatták, de ő legalább sok éven át volt szerethető figura, szemben Carsei-jel.

A cikk folytatódik, lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!