Halálos fenyegetéseket kapott, pedig csak a szerepet játszotta

Jar Jar Binks
Vágólapra másolva!
Volt olyan színész, akit kiutáltak egy időre, mert negatív figurát játszott, de olyan is akadt, akit felpofoztak, majd megpróbálták kideríteni, hol lakik – holott csak egy negatív karaktere volt egy sorozatban. A Star Warsban is volt egy szereplő, akinek pokollá tették az életét, fenyegetés is érkezett bőven, pedig csak azt tette, amit a rendező kért. Néha a jól eljátszott negatív szerep okoz kínos pillanatokat a színészeknek.
Vágólapra másolva!

Tom Wilsonnak évekre volt szüksége, hogy túllépjen Biff karakterén: mint ismert, a McFly család ősellensége volt a Vissza a jövőbe című trilógiában. A fiatal Biff már Marty McFly apja életét is megkeserítette, folyton alázva őt, sőt, majdnem megerőszakolta egy autóban Marty anyját. Az egyik idősíkban az öreg Biff is csak keresztbe tett a famíliának.

Biff nagy bunkó volt a filmekben 

A színész szerint a legtöbb reakció pozitív volt, és a legtöbb ember megértette a filmet, de azért akadtak olyanok is bőven, amikor egyesek, akik összetévesztették a színészt a szereppel, lökdösni kezdték, próbálták megütni, hogy bizonyítsák, hogy "az a kemény fickó a Vissza a jövőbe című filmben nem is olyan kemény".

A cikk folytatódik, lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!