Halálos fenyegetéseket kapott, pedig csak a szerepet játszotta

Jar Jar Binks
Vágólapra másolva!
Volt olyan színész, akit kiutáltak egy időre, mert negatív figurát játszott, de olyan is akadt, akit felpofoztak, majd megpróbálták kideríteni, hol lakik – holott csak egy negatív karaktere volt egy sorozatban. A Star Warsban is volt egy szereplő, akinek pokollá tették az életét, fenyegetés is érkezett bőven, pedig csak azt tette, amit a rendező kért. Néha a jól eljátszott negatív szerep okoz kínos pillanatokat a színészeknek.
Vágólapra másolva!

Mint említettük, a Trónok harcában számos negatív karakter volt, de Ramsay Bolton egyértelműen kihagyhatatlan egy ilyen listáról. Egy szadista pszichopata volt, aki élvezte, hogy másokat rendszeresen megaláz, megfosztja őket emberi tartásuktól. Iwan Rheon beszélt arról, hogy alapvetően a nézők megértették, hogy színész, aki viszont félt tőle vagy viszolygott, mint őrült gyilkostól, az nem ment oda hozzá.

Ramsay Bolton is kegyetlen fickó volt
Fotó: HBO

Nem maradt azonban szerepben, amikor a kamerák leálltak. „Próbálom nem hazavinni a munkámat. Ramsay valójában boldog volt: furcsa módon könnyebb volt eljátszani, mint az introvertált karaktereket, akik minden sötétségüket magukban hordozzák. Ramsay-vel mindent kiadtam magamból. De vannak olyan jelenetek, amiktől nyilván rettegsz: ezek a szörnyű dolgok, amiket tesz a figura” – mondta, hozzátéve, hogy elég hamar túllép egy-egy szerepen. Ramsay Bolton kilenc embert gyilkolt meg a sorozatban, de ezzel nem is ő lett a legbrutálisabb figura. 

A cikk folytatódik, lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!