Palvin Barbara hatalmas bejelentést tett

Palvin Barbara
Vágólapra másolva!
A magyar modell világhírnévre tett szert az elmúlt közel húsz évben. Palvin Barbara számos elismert divatmárkának volt az arca, karrierje csúcsán van, és a magánélete is rendben van. A 31 éves sztár a közösségi oldalán most ismét egy hatalmas hírt jelentett be.
Vágólapra másolva!

Palvin Barbi 2006-ban Budapesten az utcán sétált - ekkor teljesen megváltozott az akkor 13 éves lány élete. Felfedezték, kiszúrták a tömegből, és még ebben az évben debütált a japán Spur Magazinban, két évvel később már az ELLE Magazin egy nagyobb divatanyagában szerepelt. 2009-ben bejutott az IMG Modellügynökséghez, ezzel indult be igazán a karrierje. 2011-ben és 2012-ben is elnyerte a Fashion Awards Hungary „Az év modellje” díját. 2016-ban elnyerte a Sports Illustrated „Az év újonca” díját. 2017 októberétől Karl Lagerfeld csapatának a tagja lett. Szintén ebben az évben a portugál GQ magazin az év nemzetközi modelljének választotta.  2018-ban ismét beválasztották a Victoria’s Secret Fashion Show modelljei közé.

Palvin Barbara
Palvin Barbara
Fotó: Palvin Barbara/Instagram

Palvin Barbara visszatér!

A magyar modell az egyik népszerű fehérnemű márkával együtt jelentette be a közösségi oldalon, hogy visszatér, ugyanis ismét a kifutón láthatjuk őt viszont, mint a Victoria’s Secret angyala.

"Javítsatok ki, ha tévednénk, de néhányan kértétek Palvin Barbarát. 

Ha akarjátok, megkapjátok, ugyanis két nap múlva ő is a kifutón sétál majd

- hangzott el az Instagramra fetöltött videóban.

A bejelentést Palvin Barara férje, Dylan Sprouse is kommentálta:

Én vagyok Barbara pomponlány szövetségének vezetője 

- írta a férfi, aki maga is feltűnik a felvételen, ahol egy rózsaszín Victoria's Secret köpenyt visel. 

Az idei show-t október 15-én rendezik a New York-i Brooklynban. Érdekesség, hogy aki nem tud az eseményen részt venni, az most először online is megtekintheti a show-t.

Pár éven belül gyereket szeretne

A megcsalás mellett a másik téma, ami terjed róluk, hogy készen állnak a szülői feladatokra és a modell most már bármikor teherbe eshet. A kapcsolatuk során már számos alkalommal kellett megcáfolnia a pletykákat Palvin Barbinak, hogy babát vár, és egyelőre most sem terhes.

Egy amerikai divatlapnak nemrég azt mondta, reméli, hogy hamarosan lesz egy egészséges kisbabájuk. Ám egy interjúban ennél sokkal konkrétabban fogalmazott a szupermodell:
– Ez egyelőre csak egy gondolat; majd kiderül, mi lesz. Úgy gondolom, még egy-két évet várunk, és utána meglátjuk - árulta el a terveiket a világhírű modell. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!