Eltűntek Sallai Nóra balesetének okozói - itt vannak a legfrissebb hírek

Sallai Nóra
Sallai Nóra kisfia meghalt
Vágólapra másolva!
A színésznő és kisfia tragédiája az egész országot megrázták. Míg az ötéves kisfiú meghalt, addig Sallai Nóra állapota kritikus volt, habár már magától ismét lélegzett. Nemrég a színésznő férje egy interjúban árulta el, hogy hogy van jelenleg a felesége.
Vágólapra másolva!

Már több mint három hete annak, hogy Sallai Nóra és ötéves kisfia autóbalesetet szenvedtek Alsónémediben. A Jóban Rosszban színésznője egy BMW-vel ütközött, akinek a sofőrje olyan sebességgel haladt, hogy hiába próbálta elrántani a kormányt, amikor észrevette a kanyarodó járművet, így is hatalmas erővel nekiütközött.  A BMW utasai egy 18 és egy 21 éves fiatal voltak, ők kevésbé sérültek, saját lábukon szálltak ki a járműből, de végül a mentők őket is kórházba vitték, egyiküknek agyrázkódása, másikuknak combcsonttörése lett, az eset óta bujkálnak. Sallai Nóra ötéves kisfia a kórházban meghalt, míg a színésznő már magától lélegzik gép segítsége nélkül, előtte azonban kritikus állapotban feküdt az intenzív osztályon.

Sallai Nóra balesete
Sallai Nóra balesete 
Fotó: Fotó: TV2

Sallai Nóra férje új információkat közölt feleségéről

A Tények nemrég felkereste a Jóban Rosszban színésznőjének a férjét, aki új információkat árult el a feleségéről.

Nóra megmozdult a kórházi ágyon, ezért esély lehet arra, hogy magához tér 

- mondta szűkszavúan a férfi, aki a tragédia óta nagyon maga alatt van.

Sallai Nórát családja, barátai és férje minden nap látogatják. Bár az állapota még súlyos, az operációknak köszönhetően már képes önálló légzésre, ami nagy előrelépést jelent. A további kezeléseket azután kezdhetik meg az orvosok, ha a színésznő már magához tért, egyelőre várakoznak.

Családja védi a gyilkost és a rokont

A BMW tulajdonosa Kevin és rokona, Rikárdó az eset óta családjuknál bujkálnak, de több információ is kiderült róluk. Mindketten sok időt töltenek Magyarországon rokonaiknál és munkát is szoktak itt vállalni, valamint BMW-ket adnak, vesznek és sofőrködni is szoktak. Családjuk szerint nem szoktak szabálytalankodni vagy felelőtlenül vezetni.

Súlyos büntetést kaphat a gyilkos

Az eset kapcsán dr. Lichy József is megszólalt, aki szerint Sallai Nóra kisfiának gyilkosára súlyos börtönbüntetés várhat.

Jelen állás szerint egy ember halálát okozta a cselekmény, ennek a büntetési tétele 1-5 évig terjedő szabadságvesztés, azonban a másik személy esetében is biztosan bekövetkezett súlyos egészségromlás, ezt 1-3 évig rendeli büntetni a Btk. Mivel itt kétrendbeli cselekményről beszélünk, az eredeti büntetési tétel felső értéke halmazati büntetésként növekedni fog, és természetesen az is befolyással lesz a büntetési tételre, ha a minősítés kétrendbeli halál okozásra módosul.

Halmazati büntetésként a bíróság már 1-7,5 évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat.

Ezt a bűncselekményt nem lehet megúszni felfüggesztett szabadságvesztéssel, gyakorlati tapasztalataim alapján 3-3,5 év környékén lehet majd a ténylegesen kiszabott szabadságvesztés mértéke" - részletezte  dr. Lichy József.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!