Dancing with the Stars: a TV2 sztárja lehet az új évad versenyzője

Gál Boglárka
Vágólapra másolva!
A Házasság első látásra szereplője, Gál Boglárka már a műsorban is kitűnt egyedi megjelenésével és stílusával. A TV2 sztárja megosztotta, hogy imád táncolni, éppen ezért szívesen indulna a Dancing with the Stars új évadában.
Vágólapra másolva!

Gál Boglárka tavasszal tűnt fel a TV2 képernyőjén, ahol az igazit kereste a Házasság első látásra című reality műsorában. Bár a TV2 sztárja férjével, Szandavári Gergellyel a műsor után nem folytatták a házasságukat, azonban jó barátok lettek. 

A TV2 sztárja, Gál Bogi
A TV2 sztárja, Gál Bogi szívesen szerepelne a Dancing with the Stars műsorában
Fotó: Gál Boglárka/Instagram

A TV2 sztárja jövőre táncolni fog?

A fiatal lány szeret a középpontban lenni, ráadásul a tánc sem áll távol tőle, így szívesen kipróbálná magát a Dancing with the Stars következő évadában.

Nagyon szeretnék szerepelni a Dancing with the Stars-ban, ez tényleg hatalmas vágyam.

Persze fel voltam rá készülve, hogy idén biztos nem leszek esélyes, de remélem egyszer összejön. Láttam a mostani szereplőket, és nekik is nagyon örülök, nyilván én még mondhatni kicsi vagyok ehhez, de valamikor hátha sikerül, mert tényleg nagyon szeretném"  hangoztatta Gál Boglárka, aki nemrég ünnepelte a 30. születésnapját.

Rettegett a 30. születésnapjától

A társadalmi nyomás őt sem kerülte el, azonban ezt igyekszik kizárni, és elhatározta, hogy bár rettegett, csak saját magának akar megfelelni ezentúl. 

Bevallom konkrétan rettegtem ettől, mert a 30 egy olyan szám, ahol van egy elég erős társadalmi nyomás, hogy a nőknek, de persze a férfiaknak is, úgymond mit kellene elérnie eddig. 

Például, hogy legyen férj, ház, gyerek. De rájöttem, hogy ez az én életem és úgy élem, ahogy én akarom szóval egyáltalán nem kell ezeknek megfelelnem. Úgyhogy most már jól vagyok, nem változott semmi tegnap óta, és persze a 30 feletti barátaim mind azt mondták, hogy most kezdődik az élet, szóval bízzunk ebben" - ecsetelte a Metropolnak.

Nagy tervei vannak

A Házasság első látásra sztárja elhatározta, hogy jelenleg olyan dolgokat csinál, amihez kedve van. Fontosnak tartja, hogy kedvesebb legyen önmagával, és dolgozik azon, hogy ez meg is valósuljon. Verseskötetét is szeretné kiadni, azonban az utóbbi időben nem igazán jött az ihlet. Hangsúlyozta, hogy nem a pénzkeresés a célja ezzel, hanem inkább csak egy nagy vágya, ami reméli, hogy sikerül a közeljövőben.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!