Megrázó fénykép: így nézett ki Vadász Zsolt sírja a születésnapján

gyertya, gyász, illusztráció, meghalt
A kép illusztráció
Fotó: Shutterstock
Vágólapra másolva!
Vadász Zsolt október 23-án lett volna 52 éves, ennek alkalmából látogatott el a sírjához a Ripost.
Vágólapra másolva!

Az Operettszínház művésze, Vadász Zsolt október 23-án ünnepelte volna az 52. születésnapját – ezt azonban már nem érhette meg: júniusban váratlanul meghalt, mint kiderült, húsevő baktérium támadta meg a szervezetét.

Vadász Zsolt
Vadász Zsolt
Fotó: Facebook/Vadász Zsolt hivatalos oldala

A színészt teljes titokban, a nyilvánosság kizárásával helyezték végső nyugalomra a Fiumei úti sírkertben, ahol a sírját az évforduló után más virágok mellett egy szál vörös rózsa is díszítette – amelyet a Ripost szerint talán Vadász Zsolt özvegye, Lukács Anita hagyhatott ott. A lap munkatársa a helyszínen járt, a fotóit itt tudja megnézni.

Vadász Zsolt élete és halála

Vadász Zsolt a halála előtt két héttel még színpadon állt, hirtelen, váratlanul lett rosszul, miután húsevő baktérium támadta meg a szervezetét. Először lázas beteg lett, majd mentőt hívtak hozzá, nem sokkal később pedig a kórházban lélegeztetőgépre került, és leálltak a szervei. 

Vadász Zsolt Ózdon született 1972-ben. A Gór Nagy Mária Színitanodában és a Budapesti Operettszínház Zenés-Színészképző Stúdiójában tanult színészetet és éneklést.

1997-től 2001-ig az egri Gárdonyi Géza Színház tagja volt, ahol operettek és musicalek főszerepeit alakította. 
2000-2002 között a debreceni Csokonai Színházban játszott, ahol az operettszerepek mellett az operával is megismerkedett. 

2001 óta volt a Budapesti Operettszínház művésze,

ahol az operettirodalom legnépszerűbb bonviván szerepeit alakította. Vendégszerepelt a Győri Nemzeti Színházban, a Debreceni Csokonai Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, a Kassai Állami Színházban, a plzeni J. K. Tyla Színházban.

Énekelt New Yorkban, Chicagóban a Chicagói Szimfonikusokkal, Los Angelesben a Walt Disney Concert Hallban, Washingtonban, Miamiban, Kanadában, Németországban, Oroszországban, Olaszországban, Ausztráliában, Japánban, Kínában, Kazahsztánban, Ománban, Katarban, Bruneiben, Dubaiban és a Fülöp-szigeteken is. A magyar mellet német, szlovák, cseh, olasz és orosz nyelven is szerepelt.

Főbb operettszerepei között volt a Csárdáskirálynő Edwinje, a Marica grófnő Taszilója, A cirkuszhercegnő Mr. X-e, A mosoly országa Szu Csongja, a Cigányszerelem Jonelje, a Luxemburg grófja Renéje, a Cigánybáró Ottokárja, a Mágnás Miska Baracs Istvánja, a Mária főhadnagy Jancsó Bálintja.

2008-ban megkapta az évad operettszínésze elismerést.

Operaszínpadon játszott A varázsfuvola (Tamino), a Szöktetés a szerájból (Belmonte), a Pillangókisasszony (Pinkerton), A köpeny (Luigi), a Traviata (Alfréd), a Hoffmann meséi (Hoffmann), a Parasztbecsület (Turiddu) és a Jenufa (Steva) című darabokban.

A Tények riportja Vadász Zsoltról:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!