Törökök Németországban

Október végén volt negyven éve annak, hogy a (nyugat)német és a török kormány egyezményt kötött, amelynek értelmében megkezdődött török munkaerő tömeges toborzása az emberhiánnyal küzdő német gazdaság számára.

Mind a német munkaadók, mind a török segéd- és szakmunkások úgy gondolták: 2-3 év után a jövevények megszedik magukat, és hazatérnek. Félretett pénzükből (német földön átlagosan a két és félszeresét keresték a törökországi fizetésüknek) autót, lakást vesznek, megvetve egzisztenciájuk alapját az óhazában. Hogy nem így történt, arról a 2,4 milliós szám tanúskodik: ennyi török él ma Németországban - csak Berlinben 300 ezer a számuk.

A statisztika arról tanúskodik, hogy Törökországba inkább azok tértek vissza végleg, akik a vendégmunkás szerződés aláírásakor viszonylag idősek (40 év fölött) voltak. Gyermekeik, különösen a Németországban születettek, már inkább az új országot érzik hazájuknak. A harmadik-negyedik nemzedék pedig végleg német földhöz "ragadt": képviselői többnyire jobban beszélnek németül, mint törökül, az óhazába csak nyaralni járnak haza, no meg fölkeresni a nagy- és dédszülőket.

Még tíz évvel ezelőtt is úgy tűnt, hogy megindul a török kisebbség integrációja a német társadalomba. Ennek a biztató folyamatnak azonban megálljt parancsoltak az 1992/93-ban lezajlott idegenellenes atrocitások (Mölln, Solingen, Hünxe). Ezek nyomán a törökök ismét erőteljesebben fordultak gyökereik, saját hagyományaik felé, lendületet adva a párhuzamos társadalom kiépülésének. Még nincsenek megbízható fölmérések, de gyanítható, hogy nem szolgálta a német-török közeledést a szeptember 11-i merényletek után az iszlámmal és a muzulmánokkal szembeni bizalmatlanság erősödése sem.

Habár minden negyedik német családnak van török szomszédja, az idegenség érzése máig nem tűnt el a két csoport viszonyából. Ennek elsődleges oka, hogy a jövevények nagyobbik része (főként a nők) nem tanul meg jól németül. Márpedig az integráció a gyengébb nem képviselőin keresztül megy a legkönnyebben. A török mamák viszont nem viszik óvodába gyermekeiket, akik így sokszor egy szót sem értenek németül, amikor iskolaköteles korba lépnek. Számukra külön előképző osztályokat kell indítani, hogy megtanulják a német nyelvet, s egy év késéssel elkezdhessék a tényleges iskolai tanulmányokat.

A patriarkális török családi viszonyok (az apa amolyan félisten, Allah földi, de legalábbis családi helytartója) pozitívuma, hogy kevés a válás; a török gyerekek többnyire ép családban, mindkét szülő szeme előtt nőnek föl. A konzervatív felfogású "pátriárkák" azonban arra is ügyelnek, hogy fiaiknak Anatóliából hozassanak menyasszonyt - olyat, akit még nem rontottak el az emancipációs szólamok. Emiatt ritka a vegyes házasság németek és törökök között, noha példa persze akad rá.

Többnyire - de nem kizárólag - az ilyen családokból kerülnek ki azok a fiatal törökök, akik német földön is "viszik valamire": több mint ötvenezer sikeres vállalkozó akad közöttük. Szinte nincs olyan rádióállomás, tv-társaság, amelynek ne volnának török riporterei, szerkesztői, operatőrei. A kórházakban járva az ember rendre lát török névre kiállított azonosító kártyát orvosok, nővérek köpenyén.

Berlin egyik belső kerülete, Kreuzberg a "kis Isztambul" becenevet viseli: itt él a berlini török közösségnek több mint a fele. Akadnak itt lakótömbök és utcák, amelyekben kizárólag török szót hallani. Az egyik berlini lapban megszólaló Huriye Sentürk jól érzi magát Németországban - mégsem németek, hanem törökök között lakik. A miértre velős magyarázatot ad: itt biztonságban érzi magát; elég csak törökül segítségért kiáltania, máris százan futnak össze a lakása előtt.

Dorogman László