Meteorzápor: égi hangok

Hogyan hallhatjuk a távoli tűzgömbök hangját, ráadásul a fényjelenséggel egyszerre?

Több ezerszer villantak fel az égen a Leonida raj meteorjai egy novemberi estén. Szerencsés megfigyelők nemcsak a fényjelenségekben gyönyörködhettek, hanem hallották is a meteorok hangját. A fizika már megfejtette a rejtélyt.

James Young felvétele 1966-ból

Edmund Halley angol csillagász már 1719-ben feljegyezte, hogy egyesek hallották egy kb. 100 kilométer magasban repülő tűzgömb hangját. Az igen távol haladó tárgy hangját meghallani önmagában is meglepő, de még meglepőbb, hogy a fényjelenséggel egy időben észlelték. A fény a másodperc törtrésze alatt elér a megfigyelőhöz, de a hangnak ehhez legalább öt perc kellett volna. Halley egy idő múlva a képzelet világába utalta az állítólagos megfigyelést. Később is akadtak azonban olyanok, akik meteorok hangját vélték hallani, beszámoltak tapasztalataikról. A meteor hangja nem hasonlított sem repülőgépek keltette hangrobbanáshoz, sem távoli robbanás zajához, a kép és a hang mindig egyidejű volt.

Colin Keay ausztrál fizikus (Newcastle Egyetem) komolyan vette a beszámolókat, és hozzálátott a jelenség felderítéséhez, értelmezéséhez. A megfigyelők nem fantáziáltak, valóban kelt a meteor a felszínen észlelhető hangot, de ez többlépéses, összetett folyamat.

A légkörben felhevülő, elégő meteor körül felhevül a levegő is, plazmaállapotba kerül, vagyis az atomok ionizálódnak, fényt bocsátanak ki, amikor záporoznak a meteorok. A plazma ilyenkor magába zárja és "spagettiként" össze-vissza tekergeti a mágneses erővonalakat. Ahogy elég a meteor, a plazma lehűl, a mágneses erővonalak kiszabadulnak a fogságból, és felveszik eredeti alakjukat. A mágneses erővonalak kinyújtózása közben jelentkeznek a rendkívül alacsony (3-30 kilohertz) frekvenciájú rádióhullámok, amelyek természetesen a fény sebességével érnek a felszínre, tehát a felizzó meteor fénye és a rádióhullámok valóban egyszerre érik el a megfigyelőt. A rádióhullámokat azonban nem halljuk, szervezetünk nem rendezkedett be az érzékelésükre, további hatások is szükségesek. A felszínen a rádióhullámok egyes tárgyakat megrezegtetnek, a regésbe hozott anyag lehet egyszerű alumíniumfólia, vékony drót, a fenyőfa tűlevele, s akár száraz, göndör haj. A rezgést átveszi a levegő, és máris itt a hang.

Jéki László