Római hadutak

Hogyan küzdötték le a győztes római seregek a végtelen távolságokat?

Az egyik legtöbbet hódító római császárról, Traianusról viszonylag kevés írott anyag maradt fenn. A császár ugyanis írt emlékiratokat, ezekben Julius Caesar híres emlékiratait utánozva beszámolt saját hadjáratairól, de ebből csupán egy rövid mondatnyi maradt az utókorra.

A legnagyobb római történetíró, az épp ekkoriban élő Tacitus pedig a kevéssel korábbi időszak iránt érdeklődött... Csak rövid feljegyzésekre támaszkodhatunk, a császár néhány levelére, pénzekre, emlékművek felirataira.

Mégis, világszerte ismert a császár tetteinek különleges "krónikája": a híres Traianus-oszlop, amelyet Rómában emeltetett s amelynek belsejébe helyezték el a hamvait tartalmazó urnát is. Az oszlop majdnem negyven méter magas, belül csigalépcső vezet a tetejéig. Lényegesebb azonban a kívül spirálisan körbefutó domborműszalag, amely körülbelül egy méter széles és kétszáz méter hosszú. Meglepő részletességgel, filmszerűen mutatja be Traianus győztes háborúit, köztük a két dáciai hadjáratot.

A császár először Kr. u. 101. tavaszán vonult majdnem százezres sereg élén az Al-Duna mellé, ahol súlyos, de sikeres harcokat vívott a dákok ellen. Decebál király végül békét kért és a saját partján is területeket adott át a rómaiaknak.

A dombormű-szalag "meglepő részletessége" nem egyszerű dicséret: hiszen az egymást követő, faragott jeleneteken nemcsak körülbelül két és félezer kifaragott alakot, katonákat, foglyokat, csatajeleneteket látunk, de a korabeli harci eszközök tömegét is, épületeket és más lényeges, technikai részleteket.

A film részben ezek elemzése révén, részben fegyvertörténeti szakemberek segítségével, rekonstrukciók bemutatásával feleleveníti az 1900 évvel ezelőtti hadjárat lefolyását, körülményeit. Látunk római kardot hiteles kivitelben készítő kovácsot munka közben, ballisztát, vagyis nyílhajító gépet működésben.

A győztes hadjáratot aztán egy újabb követte 106-ban, amelynek a végén a rómaiak megszállták a hegyi hágókat, elfoglalták a dák fővárost, Sarmizegetusát. A város Dél-Erdélyben, a Hátszeg közelében fekvő Váralja környékén állt, ma már természetesen csak romokban. Decebál öngyilkos lett, Traianus 107-ben hatalmas győzelmi menetet tartott Rómában.

Előtte azonban meg kellett küzdeniük a terep különböző nehézségeivel, mindenekelőtt a Dunával.

Ahhoz, hogy a légiókat és a rengeteg felszerelést biztonságosan szállíthassák, hidat kellett verniük, méghozzá olyan szakaszon, ahol a Duna vize kissé összeszorul a két part között és erős a sodrása: Turnu Severin mellett.

Ez a híd a római hadimérnöki munka egyik, méltán emlegetett csodája volt, a híres damaszkuszi Apollodórosz építette: kőpillérekre emelt ívekből állt, amelyeket fagerendákból ácsoltak. A nyílások 35 méteresek voltak, összesen húsz volt belőlük. A kőlábazatok néhány maradványa korábban még látható volt a Duna déli (ma szerbiai) oldalán. A hidat a film csak kicsinyített rekonstrukcióban tudja bemutatni, ám így is lenyűgöző.

Nemcsak hadi eszközöket és fegyvereket látunk: alkalmazásukat is, valamint a különféle római harcmodorokat is. Például azt, hogy miként fejlődnek a légió alegységei falanxba, vagy miként alkalmazták a híres "teknősbéka" elnevezésű alakzatot, amikor a cohors zárt sorokban úgy tört előre, hogy elölről, oldalról és felülről is beborították magukat az egymás mellé szorított, hatalmas, szögletes pajzsokkal.

Találkozunk az erődítési munkálatok megszervezésével és véghezvitelével, s kiderül, hogy amit ma logisztikának nevezünk, azt a szervezési tevékenységet a római birodalmi hadsereg már igen magas fokon művelte.

Január 22., kedd 19.40
Január 24., csütörtök 15.25