Feltárják a gorsiumi szent kerület fórumát

Vágólapra másolva!
A szent kerület fórumának kutatásával folytatódik Gorsium feltárása a néhány hét múlva kezdődő 45. ásatási idényben - mondta Fitz Jenő régész professzor.
Vágólapra másolva!

A római kori emlékek feltárását négy és fél évtizede irányító tudós elmondta, hogy tavaly a római provincia főtemplomának maradványait bontották ki, az idén pedig a főtemplom előtti központ, illetve a mellette levő nagyméretű, reliefekkel díszített csarnok feltárása ad tavasztól munkát a régészeknek.

A római korban Gorsiumban a 9 hektáros szent kerület egyik oldalát a főtemplom foglalta el, a másik oldalon két díszkút, széles lépcső és egy 50 méter hosszú, 50 méter széles csarnok volt, amelynek falát mitológiai jeleneteket ábrázoló reliefek díszítették.

A domborművek nagy részét már a gorsiumi ásatások legkorábbi szakaszában, 1910 körül felszínre hozták. Most készülnek a másolatok, amelyeket a csarnok feltárását követően a reliefek eredeti helyén állítanak majd ki.

Megkezdődik a már feltárt maradványok konzerválása, illetve egyes részletek rekonstrukciója is.

Egyebek között még az idén hozzálátnak Gorsium nagy méretű nyugati kapuja pontos másának a felépítéséhez is.

Fitz Jenő elmondta: a feltárás legfontosabb feladata a következő időszakban a szent kerület még föld alatt rejtőző emlékeinek a kibontása lesz.

Ennek jelentősége, hogy a Római Birodalom 42 szent kerületéből egyedül a gorsiumi tárható fel és mutatható be teljes terjedelmében.

Ez azért lehetséges, mert Gorsium fölé a későbbi korokban nem emeltek új települést, az egykori római vallási központ és település kiásható.

A következő években a régészekre vár még Gorsium amphiteátrumának a kibontása is.

A légi fotókból a szakértők arra következtetnek, hogy ez az ovális antik építmény nagyobb volt a Colosseumnál.

Korábban:

Szenzációs régészeti leletek Gorsiumban

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!