20 millió évvel "öregebb" főemlős

Egy új, statisztikai módszer alkalmazásával azt az eredményt kapták a kutatók, hogy a főemlősök –amelyekből az emberek is kifejlődtek- 85 millió évvel ezelőtt jelentek meg. Eddig a 65 millió évvel ezelőtti dátumot fogadták el széles körben.

Az új kutatás megpróbálta felszámolni a fosszilis anyagban lévő hézagokat és kihívást intézett az ősmaradványok értelmezésének és az evolúciós törzsfák készítésének a hagyományos módszerei ellen. Ez a revízió a főemlősök evolúciós fáját vizsgálta, beleértve az emberhez vezető vonal kialakulásának időpontját is. A tanulmány kulcsfontosságú kiindulási pontjai a következők voltak:

- A főemlősök akkor jelentek meg, amikor még a dinoszauruszok uralták a Földet. Ez cáfolja azt az általánosan elfogadott nézetet, hogy a főemlősök a kréta végéig (65 millió évvel ezelőttig) nem játszottak jelentős szerepet, csak miután egy aszteroida becsapódás következményeként a dinoszauruszok eltűntek a bolygónk élővilágából.
- Ha a főemlősök törzsfáján belüli szétágazások idejét megfelelően revideálják, akkor valószínű, hogy az emberek elválása a csimpánzoktól 8 millió évvel ezelőtt történt, nem pedig 5 millió éve.
- A főemlősök korábbi megjelenése alapján valószínű, hogy a kontinensek vándorlása fontos szerepet játszott a főemlősök földrajzi elterjedésének kialakulásában.
- Az új módszer alátámasztotta a korábban vitatott eredményeket a molekuláris evolúciós törzsfákkal kapcsolatban, amelyeket kalibráltak a törzsfa jobban ismert részeinek a fosszilis adataival. A kalibráció a főemlősökön kívül az emlős-szerű hüllőkre, a lovakra és a cetekre terjedt ki, amelyeknek a fosszilis rekordja sokkal teljesebb, mint a többi csoportnál.
- Az ősmaradvány anyagban viszonylag ritkán előforduló csoportok (például a denevérek) fosszíliái alapján az illető csoport kialakulási idejének becslése nagyon megbízhatatlan.

A Nature-ben megjelent publikáció szerzői szerint a főemlősök és az emberek evolúciójának értelmezése eléggé bizonytalan, mert a paleontológusok túlságosan is az ismert fosszíliák direkt értelmezésére támaszkodnak. Az amerikai és angol kutatók számításai azt jelzik, hogy az összes kihalt főemlősnek mindössze 5%-áról rendelkezünk fosszilis bizonyítékokkal. A szerzők hasonlata szerint olyan ez, mintha a paleontológusok egy 1000 darabos kirakót próbálnának rekonstruálni mindössze 50 darab alapján.

A legkorábbi egyértelmű főemlős fosszília 55 millió éves. A legtöbb paleontológus értelmezése szerint ez azt jelenti, hogy a főemlősök valószínűleg nem jelentek meg 65 millió évnél korábban. Ez jól tükrözi az általános módszert egy-egy csoport kialakulási dátumának meghatározásában: megállapítják az első fosszilis képviselő korát, és azután még hozzáadnak néhány millió évet. Ez azonban nem működik igazán jól a főemlősök esetében, mivel nagyon kevés ősmaradványt találtak, és ezeknek a többsége is csak néhány fogból, vagy csonttöredékből áll.

Ráadásul sok faj mindössze egyetlen fosszilis példány alapján ismert.

Az új statisztikai módszer megpróbálkozik egy adott csoport legidősebb ismert fosszíliája és a legkorábbi közös őse közötti idő hosszának becslésével. Emellett igyekszik megállapítani a csoportban egykor élt, de mára kihalt fajok valószínű számát is.

A becslés a fajok 2,5 millió éves átlagos élettartamán, az egyes rétegtani intervallumokból ismert fosszilis fajok számán, és a ma élő fajok számán alapul. Az irodalom alapos áttanulmányozása után 474 fosszilis főemlős fajról találtak adatot. Ezek alapján 8-9000 kihalt főemlős fajt becsültek a kutatók a különböző földtörténeti korokat összegezve.

Az új adatok alapján újra kellene értelmezni a főemlősök evolúcióját. Amennyiben a főemlősök 85 millió évvel ezelőtt jelentek meg, akkor Gondwana széttöredezése a kréta során valószínűleg jelentősen befolyásolta a diverzitásuk alakulását.

A korábbi kialakulásuk egyben azt is jelzi, hogy minden bizonnyal a déli trópusi/szubtrópusi területeken fejlődtek ki, és onnan terjedtek el észak felé. Ez ellentmond az eddig elfogadott északi elméletnek. A főemlősökhöz tartozó ősmaradványok teljesen hiányoznak a trópusi területekről a késő-krétában (98-65 millió éve) valamint a paleocénben (65-55 millió éve). Ezt eddig azzal magyarázták, hogy ezek nem is éltek ezeken a területeken.

Az első főemlős leletek viszonylag hirtelen jelentek meg az északi kontinenseken, mintegy 55 millió évvel ezelőtt. Ezt korábban az északi kontinentális eredet bizonyítékának tekintették. A jelen cikk szerzői ezzel szemben azzal magyarázzák a főemlős fosszíliák hiányát a krétában és a paleocénben, hogy ezeken a területeken akkoriban kedvezőtlenek voltak a fosszilizációs körülmények.

A legkorábbi főemlősök feltehetően meglehetősen kis méretűek voltak, ami nagyban csökkentette a fosszilizáció és a felfedezés valószínűségét.

A ma élő főemlősök legkorábbi közös őse valószínűleg a ma élő törpe lemur primitív, kis aggyal rendelkező változatára hasonlíthatott 85 millió évvel ezelőtt. Fán élő, éjszakai állat lehetett, mindössze 50-60 dkg súllyal. Végtagjaikkal jól tudtak kapaszkodni, amit már a fiatal állatok is kihasználtak, miközben anyjuk bundáján csüngtek.

Valószínűleg nagy méretű, előre irányuló szemei voltak, és minden bizonnyal sztereo látással rendelkezett. A rövid pofa a fogazat redukciójára utal. A trópusi/szubtrópusi erdők lakója volt, és kevert táplálékot fogyasztott, amely főleg gyümölcsökből és rovarokból állt. Az emberhez hasonlóan valószínűleg lassú iramú volt a faj "újratermelődése": nagy energiákat fektettek a viszonylag kis számú utód felnevelésére.

Dulai Alfréd