A tudósok szerint sürgős cselekvés szükséges a Föld klímáját, levegőjét és biodiverzitását ért, az emberiség által okozott károk leküzdése érdekében. A felhívást azután tették közzé, hogy a küldöttek megállapodtak a világ halászterületeit fenyegető krízissel való megbirkózás módjaiban. Berrian Moore amerikai kutató szerint túl hosszú ideig uralkodtak a politikai érdekek a klímaváltozást kutató programok felett.
Míg johannesburgi tárgyalások során a küldöttek igyekeznek a klímaváltozás ügyét figyelmen kívül hagyni, Thaiföld példát mutat: az ország Johannesburgban tárgyaló képviselői hivatalosan is bejelentették, hogy országuk aláírja a Kyotoi Egyezményt.
A Greenpeace támogatásával szerdán egy új szélkerék építését kezdték meg a dél-thaiföldi Bo Nok községben, amelynek lakosai nyolc éve küzdenek két, együttesen 2100 MW-os kapacitású szénerőmű megépítése ellen.
Az erőmű építésében külföldi cégek és befektetők is érdekeltek, köztük az amerikai Edison. A Greenpeace arra kéri a thai kormányt, hogy véglegesen hagyjon fel szénerőmű-építési programjával és részesítse előnyben a megújuló energiaforrásokat