Új csontok egy szenzációs emberőstől

A mai csimpánzok és a korai emberfélék közötti mozgásbeli különbség azt sugallja, hogy utolsó közös ősüket a mai körülbelül hétmillió évnél időben távolabbra kell helyeznünk.

Mint arról 1999 decemberében beszámoltunk, Dr. Ron Clarke antropológus és kollégái (University of the Witwatersrand) egy teljes Australopithecus kart és kezet fedeztek fel a dél-afrikai Sterkfontein-barlangokban. A cseppkövek kormeghatározásából kiderült, hogy a korai emberféle kb. 3,5 millió éve pusztult el. Az akkori beszámolók szerint a kar csontjainak hossza a modern emberéhez hasonló, a kéz csontjai azonban jelentős eltéréseket mutatnak. A hüvelykujj jóval erőteljesebb felépítésű, a görbült ujjcsontok pedig a mai emberszabású majmok ujjcsontjaira emlékeztetnek.

A felfedezés megerősítette Clarke korábbi elméletét, mely szerint az Australopithecus fajok idejük nagy részét a fákon tölthették. Erre már csak azért is szükségük lehetett, mert a nagymacskák és hiénák miatt általában veszélyes volt a talajon tartózkodni, főleg éjszaka. A lelőhely környékén az említett állatoktól sok maradványt találtak. Kérdéses maradt azonban, hogyan közlekedtek a talajon.

A munka az elmúlt években is tovább folytatódott, s a 3,5 millió éves példány újabb csontjai kerültek elő: a medence darabjait, combcsontot, bordákat és csigolyákat sikerült kipreparálni a kemény kőzetből. Az új leletek első elemzése arra utal, hogy e korai emberféle kevésbé volt csimpánzszerű, mint azt eddig gondolták. Úgy tűnik például, hogy nem úgy közlekedett a talajon, mint a mai csimpánzok - azaz nem az ökleit letámasztva mozgott, hanem két lábon járt.

Clarke máris merész következtetéseket von le a leletből, amelyek a South African Journal of Science hasábjain olvashatók. Véleménye szerint a mozgásbeli különbség arra utal, hogy a csimpánzok és emberek közötti rokonság nem annyira szoros, mint gondolják, s utolsó közös ősüket a mai kb. 7 millió évnél időben távolabbra kell helyeznünk.