Meghalt a szociológia nagy öregje

92 éves korában elhunyt Robert K. Merton, az amerikai szociológia utolsó nagy öregje.

Robert K. Merton

Robert K. Merton nem tartozott az elefántcsonttoronyba zárkózó tudósok közé. Kutatói munkássága témáját, környezetét és hatásait tekintve is teljesen összefonódott a társadalom hétköznapjaival. 1910-ben, nincstelen kelet-európai bevándorlók fiaként látta meg a napvilágot Philadelphiában. Tizenéves korában Robert Merlin néven bűvészmutatványok bemutatásával kereste kenyerét, és ha egy barátja nem győzi meg arról, hogy színpadi neve az akadémiai életben kissé furcsán cseng, talán ezen a néven vonul be a szociológia történetébe. Sok évtizedes munkássága során megérhette, hogy belső használatra szánt szakkifejezései - vonatkoztatási csoport, szerepmodell, önbeteljesítő jóslat - beszivárognak a hétköznapi nyelvbe.

Pályáját tudományszociológusként kezdte. Igyekezett feltárni, hogy milyen indítékok állnak a tudományos tevékenység hátterében. Hadat üzent az excentrikus, szabályokra fittyet hányó szórakozott zseni közkeletű mítoszának; kimutatta, hogy minden kutató munkáját íratlan szabályok és normák sokasága irányítja.

Érdeklődése és kutatásai azonban jóval szélesebb területet fogtak át: a tömegek és a média kapcsolatától a rasszizmus anatómiáján keresztül a bennfentesek és a kívülállók világáig, de az irodalmi, történelmi és etimológiai vizsgálódásoktól sem zárkózott el. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága az ő integrált közösségekkel kapcsolatos kutatásaira támaszkodott a nevezetes Brown vs. Oktatási Tanács ügyben, amely elindította a faji megkülönböztetés felszámolását az amerikai iskolarendszerben.

Kidolgozta a kereskedelmi és politikai marketing területén hamarosan nélkülözhetetlenné váló fókuszált interjú módszertanát, amellyel pontosan felmérhető, hogy egy-egy reklámfilm, rádióadás vagy politikai röpirat milyen hatást gyakorol a vonatkoztatási ("fókusz-") csoportokra. Az eljárással kapcsolatos visszaéléseket mélyen elítélte, bár nemegyszer megjegyezte, örült volna, ha szabadalmat kapott volna rá.

Pályája nagy részét a Columbia Egyetemen töltötte, ahol Paul F. Lazarsfelddel megalapította az Alkalmazott Társadalmi Kutatások Központját. Hazájában nemes egyszerűséggel Mr. Szociológia néven emlegették. Tanítványa, Jonathan R. Cole, így fogalmazott: "Ha lenne szociológiai Nobel-díj, kétségkívül megkapta volna." (Fia, Robert C. Merton 1997-ben közgazdasági Nobel-díjat kapott.)

Középszintű elméletek

Teoretikusként nagy hangsúlyt fektetett az ún. középszintű elméletekre. Ezeken olyan magyarázó modelleket értett, amelyek megtalálják az arany középutat a nagyívű, ám a valóságtól elkerülhetetlenül elrugaszkodó spekulatív doktrínák és a pedáns, de gyakran jelentéktelen adatgyűjtögetés között. Mindig olyan megközelítésmódot javasolt, amely használható és jelentős eredményekhez vezet, ugyanakkor üres általánosításokkal nem zárja le az utat a további kutatás előtt. A száraz tudományos dolgozattal szemben a személyesebb esszéformát részesítette előnyben.

Munkanapjait hajnali fél ötkor, tizenöt macskája társaságában kezdte. Élete utolsó éveiben hatféle rákos megbetegedést sikerült leküzdenie. A Princeton kiadó halála előtt mindössze négy nappal vállalkozott utolsó műve, a The Travels and Adventures of Serendipity (szabad fordításban: "Kalandozások rejtett kincsek nyomában") kiadására.