A nyomok a dinókhoz vezetnek

Egyre több paleontológus foglalkozik a fosszilis lábnyomokkal. Vajon mit lehet megtudni a dinoszaurusz-lábnyomokból?

A dinoszauruszok kutatása egészen a közelmúltig szinte kizárólag az egykori üledékes kőzetekből kiásott csontok vizsgálatán alapult. Az üledékekben megőrződött lábnyomok tanulmányozása új lökést adott a dinoszauruszok megismeréséhez. Természetesen továbbra is a csontok árulják el a legtöbb információt a kihalt állatról, de egyre több paleontológus specializálódik erre a területre és csatlakozik a lábnyomkutatók lelkes és fokozatosan növekvő táborába.

Többen abbahagyták a múzeumi csontgyűjtemények vizsgálatát, és inkább a dinoszaurusz-lábnyomok felkutatásának és értelmezésének az izgalmas terepi munkáját választották. Ez a kutatási terület nagyon jelentősen növekedett az elmúlt 20 évben. Ezt igazolja, hogy a Society of Vertebrate Paleontology legutóbbi éves összejövetelén nem kevesebb, mint 57 tanulmány foglalkozott a lábnyomokkal. 5-10 évvel ezelőtt jó, ha 1-2 ilyen munkával találkozhattunk, míg 20 évvel ezelőtt akár éveket is lehetett várni egy ilyen téma felbukkanására.

A lábnyomok az állatok egykori aktivitását mutatják be, és bizonyos tekintetben többet elárulnak a viselkedésükről és a környezetükről, mint maguk a csontok. Megmutatják, hol és hogyan mászkáltak az állatok, milyen pózban és testtartással éltek, melyik fajhoz tartozó egyedek kóboroltak egyedül, és melyek csoportosan. A valaha élt egyik legnagyobb dinoszauruszról, a Brontosaurusról a nyomaik alapján derült ki, hogy nagyon társaságkedvelő állat lehetett, és gyakran csordákba tömörülve vándorolt.

Az Albertában található Grand Cache bányászváros közelében a 100 millió évvel ezelőtti élővilág tárult fel a Sziklás-hegységben. A területen folytatott szénbányászat során több ezer lábnyom került a felszínre. A több mint 20 lábnyomsorról kiderült, hogy mindegyiket a páncélos növényevő, az Ankylosaurus hagyta hátra. A tank méretű, négy lábon járó, nehéz testű és zömök állat gyakori látogató volt a vidéken. Az egész világon csak néhány lelőhely található, ahol változatosak a dinoszaurusz-lábnyomok: ezeken a helyeken ismertek kis, közepes és nagy méretű, két lábon járó húsevő Theropoda nyomok és madárnyomok is. A paleontológusok kíváncsiak voltak, hogy miért vannak Ankylosaurus nyomok szinte mindenhol, míg a két lábon járó állatoké csak bizonyos helyeken. Kiderült, hogy ahol csak Ankylosaurus lábnyomok fordultak elő, ott mindig iszapos mocsarak terültek el a földtörténeti középkorban. Mivel az Ankylosaurus növényevő volt, érthető, hogy az alacsonyan fekvő bővizű területeken talált magának táplálékot. Ezeknek a lábai szélesek voltak, ami megvédte őket az iszapba süllyedéstől.

A két lábon járó dinoszauruszok keskeny lábujjakkal rendelkeztek, amelyekkel eléggé nehézkesen lehetett a lágy iszapban mozogni. Ezzel magyarázható, hogy a kétlábúak nyomait a szilárdabb, homokosabb üledékekben találjuk meg. A lábnyomok megértéséhez elengedhetetlen, hogy megismerjük a környezet jellegét, amelyben az állatok éltek, és hogy legyen valamilyen elképzelésünk arról, hogy mit csináltak ott, és miért.

A lábnyomok kutatása változatos terepi munkát igényel a paleontológusoktól. A nyomokat tartalmazó ősi kőzetrétegek sokszor magas sziklákon, tengerpartokon, régi kőfejtőkben, működő bányákban, sivatagokban, vagy éppen folyópartokon bukkannak elő. A legszebb lábnyomok többnyire nagyon kemény kőzetekben fordulnak elő, amelyek ellenállnak az eróziónak. Ilyen például az erősen összecementálódott homokkő. A legreménytelenebbek ebből a szempontból a puha kőzetek, amelyek nagyon könnyen erodálódnak, alig hogy a felszínre kerülnek.

A lábnyomok többnyire nem ugyanazokon a lelőhelyeken fordulnak elő, ahol a csontok. A lábnyomok megőrződésének kedvező körülmények ugyanis nem ideálisak a csontok fosszilizálódásához. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem is voltak ott csontok, de az időközben eltelt évmilliók során a csontok megsemmisültek, míg a lábnyomok épségben megmaradtak. A csontok és a nyomok elkülönülése sok fejtörést okoz a kutatóknak, amíg megtalálják az összetartozó nyomokat és csontokat. De mivel egyre többen foglalkoznak a lábnyomokkal, és munkájukat ma már az "igazi" maradványokkal dolgozó paleontológusok is elismerik, nagymértékben hozzájárulnak ismereteink gyarapodásához.

Dulai Alfréd