Az Aral részben megmenthető

Az Aral-tó évei meg vannak számlálva, figylemeztet nemzetközi tanulmányok sora, ám a világ negyedik legnagyobb tava talán még menthető.

Ha mindenki hozott volna egy vödör vizet, aki eljött az Aral-tavat tanulmányozni, már rég tele lenne - ez az ironikus mondás járja Kazahsztánban. Aralszk városának lakói azonban egyáltalán nem tartják ilyen humorosnak a helyzetet Mióta a tó az 1960-as évek óta fogyásnak indult, vagyis víztartalma drasztikusan csökkent, Aralszk, az egykori tóparti város búcsút mondott strandjainak, kikötőjének és halászatának. Azóta áramlanak ide a kutatók a világ minden részéből, a fejüket csóválják, s a jelenséget a világ egyik legnagyobb antropogén katasztrófájaként emlegetik.

Rokonszenvben és ötletekben nem volt hiány, eddig azonban nem született épkézláb megoldás a tó megmentésére. Évtizedek eltelte után a tó környékén élőknek végre akad némi okuk a bizakodásra. Nemrégiben egy nemzetközi mérnökcsoport ambiciózus, bár vitatott tervet dolgozott ki a tó megmentésére, világbanki pénzből.

1960-ig az Aral a világ negyedik legnagyobb állóvize volt. Azokban az időkben mérete elérte az Ír-szigetét, és négy napba telt, mire a komp egyik partjáról átkelt a másikra. Halászata virágzott, a vizes élőhelyek gazdag, nagy diverzitású élővilágnak adtak otthont. Közép-Ázsia ezen vidékén elég kevés a csapadék, így a tó fő táplálója a Szir-darja és az Amu-darja folyó.

A gyapot emberek millióinak ad munkát

Az 1950-es évek előtt csak igen kevés vizet vettek ki a folyókból, ám mindez megváltozott, amikor moszkvai pártutasításra mindkét folyó mentén összesen 70 ezer négyzetkilométernyi területen gyapotültetvényeket létesítettek. A gyapot pedig rengeteg vizet kíván. 1988-ra már mintegy 700 ezer kilométernyi csatornarendszer hálózta be a vidéket, s az eredeti vízmennyiségnek csak a töredéke jutott a tóba. Mindemellett a földeket alaposan megszórták növényvédőszerekkel. Az öntözőcsatornákat és lefutásukat azonban rosszul tervezték meg, rengeteg víz el is párolgott belőlük. Az Aral tehát zsugorodni kezdett, utóbb két részre szakadt. Ahogy a víz visszavonult (helyenként 75 kilométerrel az eredeti parttól), növényvédőszerekkel teli sós pusztaság maradt mögötte. A mérgező port vad viharok hordták szerteszét. Napjainkban a gyermekhalandóság itt éri el az egyik legmagasabb szintet a világon, igen gyakori a tüdőbaj és a rák. A zsugorodás magára hagyta az élővilágot is, a tó halállományának jó része pedig nem viselte el a fokozódó sótartalmat.