A klónozás jó dolog

Ha mindent csak 95 százalékos pontossággal csinálunk, még nem megy a klónozás. Gödöllői beszélgetés Dolly egyik atyjával.

Talán többen ismerik Ian Wilmut, Jim McWhir vagy Keith Campbell nevét, akiket sokszor csak Dolly bárány, az első klónozott emlősállat "atyjaiként" emlegetnek. Kevesebben ismerhetik viszont William Alexander Ritchie nevét, aki a sejtmagátültetést végezte Dolly előállításakor. Dolly születése forradalmian új volt a korábbi klónozásos kísérletekhez képest, mert egy felnőtt állat már differenciálódott sejtjét használták. "Egy olyan dogmát döntöttünk meg, ami az egész biológiai gondolkodást átalakította" - mondja William Ritchie, akinek klónozott állatok előállítása a szakterülete.

Mivel foglalkozott a karrierje elején?
- Egész életemet Skóciában, Edinburgh közelében töltöttem. Haddingtonban, egy kis faluban születtem, ahol a fő megélhetést a mezőgazdaság jelentette. Így szinte természetes volt, hogy egy mezőgazdasági iskolában tanultam, ahol főként a gyakorlatra fektették a hangsúlyt. Ezután kerültem 1972-ben az Állattenyésztési Kutató Intézethez Roslinba, ahol 13 évig kizárólag juhok tenyésztésével foglalkoztam. A hagyományos tenyésztési módszereket alkalmazva az állatok keresztezésével próbáltunk gazdaságilag előnyös tulajdonságú fajtákat előállítani és különböző tudományos vizsgálatokat végeztünk a juhtenyészeten.

Hogyan kezdett el klónozással foglalkozni?
- Nagyon szerettem a nemesítési munkát, de a tudomány többet kívánt. Elkezdett érdekelni, mi van ennek az egésznek a hátterében, és beiratkoztam egyetemre. Ez is Edinburghben volt természetesen. Az első kurzusom a genetika volt. Közben került az intézethez Lawrance Smith PhD hallgatóként, akit elsősorban a klónozás érdekelt, és tulajdonképpen ő állította föl az első labort. Már az 1990-es évek elején elkezdtünk klónozással foglalkozni, és 1992-93-ban készítettük az első klónozott juhokat. A petesejt magját egy másik, néhány napos embrióból származó sejt magjával cseréltük ki.

Miután Dr. Smith elment a Roslin Intézetből, én voltam az egyetlen, aki a gyakorlatban értett a klónozási technikához. Ezután érkezett meg Keith Campbell, akit viszont a sejtciklus és annak szabályozása érdekelt, az ő kísérletei vezettek el oda, hogy sikerült néhány napos embrióból nyert embriócsomó-sejteket fenntartani sejtkultúrában. A sejtek éheztetésével az összes sejt a sejtciklus azonos fázisába kerül, és ezek bármelyikét lehet klónozásra használni. A klónozás kulcsa a donorsejt újraprogramozása. Csak egy ún. pluripotens sejt képes arra, hogy az egész szervezet és a magzati élet során szükséges képződmények is maradéktalanul ki tudjanak fejlődni belőle. A sejtkultúrában fenntartott sejtekből két klónozott birkát állítottunk elő. A recipiens petesejtet (citoplazma donor) egy skót származású juhból nyertük, ezért az egyik állatot Moragnak kereszteltük - ez egy tipikus skót név - a másik birka neve pedig Megan lett, ami walesi név, így utaltunk a klónozáshoz használt donorsejt eredetére, amit egy walesi fajtából nyertünk.

A sikeres klónozások után - amikhez tehát kultúrában fenntartott sejteket alkalmaztunk - a kutatások következő fázisa az volt, hogy felnőtt állatokból nyert sejtekkel akartunk klónozott állatokat előállítani. És ebből lett Dolly. Ami forradalmian új volt a korábbi klónozásos kísérletekhez képest, hogy felnőtt állat már differenciálódott sejtjét használtuk és így egy olyan dogmát döntöttünk meg, ami az egész biológiai gondolkodást átalakította. Amikor még én jártam egyetemre, azt tanultuk, hogy a már differenciálódott sejteket nem lehet újraprogramozni, nem képesek arra, hogy más sejttípusok alakuljanak ki belőlük, mint amivé elkötelezték magukat a fejlődésük során. Tehát egy fehérvérsejtből soha nem lesz izomsejt, nemhogy egy egész szervezet fejlődjön ki belőle. Nos, mi ezt a "tényt" cáfoltuk meg, amikor juhtőgyből származó sejtből klónozással létrehoztuk Dollyt.

Miért nem szerepel a neve a Dollyról szóló Nature-cikk szerzői között?
- Hát igen, az én nevem nem szerepel a szerzők között, csak a köszönetnyilvánításban. Persze ez nem esett jól annak idején, de a tudományos munka ilyen. Dolly előállításán körülbelül huszonöten dolgoztunk: csapatmunka volt. Van, aki az egésznek a szellemi megalkotója, aki kitalálja, mit is kéne csinálni és hogyan, aztán valakinek az anyagi fedezetet kell biztosítania, végül ott vannak azok, akik a részfeladatokat elvégzik. Mind a három egyformán fontos, egyik sem ér semmit a másik nélkül. Az eredményekért együtt kell dolgozni, és mindenkinek a maximumot kell nyújtania a saját területén. Az én feladatom ebben a munkában a sejtmagtranszfer volt.

Mit jelent ez pontosan?
- A petesejtből eltávolítom a sejtmagot - ez az enukleálás - majd egy másik sejt magjával helyettesítem azt. Lényegében ennyi, egy nagyon drága, speciálisan felszerelt mikroszkópra van szükség, és ügyes, gyakorlott kezekre.

Hogyan született meg Dolly, és milyen volt az élete?
- Ott voltam Dolly születésénél. Sokszor kell császármetszést alkalmaznunk a klónozott állatok születésekor, de ő teljesen hétköznapi módon jött a világra, nagyon hamar fel is állt, és kereste a mamája tőgyét, hogy szophasson. Hetekig titokban kellett tartanunk a születését, el kellett végeznünk azokat a vizsgálatokat, amikkel bebizonyítottuk, hogy valóban testi sejtes klónozásból született. Miután nyilvánosságra hoztuk az eredményeinket, elkezdtek özönleni az újságírók és mindenki Dollyt akarta látni, fotót készíteni róla, a közelébe férkőzni. Dolly mindig a figyelem középpontjában volt - sokszor 5-10 ember állt a karámja mellett, és ha már megunta a látogatókat, bevonult a karám sarkába, és szégyenlősen nézett hátrafelé. Ilyenkor egy dologgal lehetett előcsalogatni, egy maréknyi takarmánnyal. Dollyt látván az újságírók sokszor megkérdezték, hogy a klónozás miatt ilyen kövér-e. Hát az igazság az, hogy a sok evés miatt hízott el. Egy marék szénáért nagyon szívesen pózolt a fényképezők és kamerák előtt, ami meg is látszott rajta később.

Dolly végül egy tüdőbetegségben pusztult el, aminek semmi köze nincs ahhoz, hogy ő klónozott állat volt. Abban a juhpopulációban, amelyből származik, ez igen gyakran előforduló betegség.